2022. július 20-án a Mikóczy Szőlőbirtokon, Tatán került sor „A szőlő öntözésének és öntözésvezérlésének lehetőségei” című bemutatóra a KITE Zrt. társrendezésében.
A rendezvénynek helyt adó Mikóczy családi szőlőbirtok 80 ha ültetvénnyel rendelkezik a Neszmélyi Borvidéken. A Látó-hegyi területeiket - mintegy 23 ha felületen - felszín alatti mikroöntözéssel látták el 2018-ban. Szőlőértékesítéssel foglalkoznak, így rendkívül fontos, hogy magas mennyiségű és minőségű szőlőt termeljenek az aszály ellenére is. Vízpótlással és tápoldatozással, precíziós eszközök alkalmazásával, környezettudatosan és fenntarthatóan igyekeznek ezt a célt elérni.
Mivel szőlő öntözésével kapcsolatos modern kutatások nincsenek hazánkban, így önerőből, a KITE Zrt. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közreműködésével kísérletekkel is foglalkoznak. Eredményeik igazolják, hogy mind a szőlő élettani paraméterei, a levelek tápanyagtartalma, vagy akár a szőlővesszők tömege és a termés mennyisége, minősége, összességében a növény vitalitása is jelentősen javul az öntözés hatására.
A bemutatón Hadászi László, innovációs főigazgató, vázolta fel a KITE Zrt. szőlőtermesztést érintő fejlesztési irányait, mint a szőlő öntözése, tápoldatozása és növényvédelme. Ez utóbbi témakörben a jövőben egyre nagyobb szerepe lehet a drónokkal végrehajtott növényvédelmi kezeléseknek, melyek végrehajtásának módja és a felhasználható szerek köre kapcsán számos kérdés merülhet fel. A rendezvényen bemutatásra került egy DJI Phantom 4 Multispectral felvételező drón és egy DJI Agras T30-as permetező drón is, amely erősségeit a szántóföldi környezetben már bizonyította. Ez nem jelenti azt, hogy a szőlészetekben és gyümölcsösben nem vehetnénk hasznát, hisz különleges dönthető permetezőkarjai segítségével a lombkoronákat teljes mértékben átpermetezhetjük. Előadásában kifejtette, hogy a KITE Zrt. Innovációs Főigazgatóságán az utóbbi években történt fejlesztéseknek és a KITE Zrt. már meglévő meteorológiai állomáshálózatának köszönhetően a jövő évtől elérhetővé válik mind a szántóföldi- mind az állókultúrákban a KITE Zrt. öntözési szaktanácsadási alkalmazása.
A szőlő öntözési- és tápoldatozási kérdései Dr. Szabó Emese, fejlesztési osztályvezető, járta körül. Előadásában kitért arra, hogy a klímamodellek szerint a következő évtizedekben az evapotranspiráció aránya a csapadékmennyiséghez viszonyítva növekedni fog, így a korábbi évtizedekben megszokott termésmennyiség és -minőség nem biztosítható majd stabilan öntözés nélkül.
Az öntözés célja ugyanis a borszőlő termesztésében nem a maximális termés elérése, hanem a kedvezőtlen évjáratok hatásának kivédése és a szőlő vegetatív fejlődésének, valamint termésmennyiségének a termesztési célnak megfelelő szabályozása, ami garantálja az elérni kívánt minőséget.
Bemutatta, hogy milyen módon segíthetik a mért légköri paraméterek és talajnedvességi értékek, valamint az ezekből származtatott mutatók a termelőket az öntözési kérdésekben hozott döntéseikben. A tápoldatozás, ezen belül is kiemelten a nitrogén-ellátás vegetatív-generatív egyensúly kialakításában betöltött szerepe és a minőségre gyakorolt hatása is szóba került.
Lizák Gábor, kertészeti gépértékesítési menedzser, szerint a Pellenc cég precíziós megoldásainak köszönhetően a szőlőtermesztésben is megvalósulhat a szántóföldön mára már bevett gyakorlatnak számító precíziós gazdálkodás. A valós idejű fedélzeti súlymérést lehetővé tevő Dynamic Onboard Weighing és a Telematics vezérlődoboz segítségével ezek a kombájnok képessé váltak a hozamtérképezésre. A folyamatos precíz mérés a GPS alapú helymeghatározással együtt pontos hozamtérképet eredményez a területről, amely megmutatja, hogy a betakarított termésmennyiség szempontjából mennyire heterogén a tábla.
A nyert adatok jó alapot szolgáltathatnak a jövőben a helyspecifikus tápanyag-gazdálkodási tervezéshez is.
A rendezvényen az érdeklődők megtekinthették az ültetvényben beállított kísérleteket is, amelyek az öntözési szaktanácsadástól a növényi vízpotenciál mérésére szolgáló eszközökön keresztül az eltérő öntözési módokig több területet is érintenek.