Cégünk az elmúlt héten e vezérelv mentén szervezte meg soron következő bemutatóját a Tolna megyei Tevel község melletti dombos területen. Az erózió elleni védekezést elősegítő talajvédelmi technológiákat prezentáltuk az általunk kínált gépkapcsolatok és precíziós megoldások szerepeltetésével.

2015. május 7-ére invitáltuk partnereinket a tolnai dombságba, ami megfelelő környezetet biztosított a víz okozta pusztítás elleni védekezés bemutatására. A probléma jelentőségét az mutatja, hogy hazánk mezőgazdasági művelésbe vont területei domborzati szempontból nagy változatosságot mutatnak, mintegy 40 %-ukon fennáll az erózió pusztításának veszélye. A szántóföldi növénytermesztés során azonban ezeken a területeken is törekedni kell a homogén növényállomány létrehozására és fenntartására a költségek csökkentése és természetesen a környezet kímélése mellett. Ennek a folyamatnak egyik alapvető feltétele a megfelelő szántóföldi körülmények kialakítása, ami magába foglalja a felszíni vízkezelést is, melynek elmulasztása jelentős termésveszteséggel járhat, és természetkárosító hatása sem hagyható figyelmen kívül. A talaj védelmére vonatkozó jogszabályok betartásához itthon is alkalmazható szántóföldi vízkezelési technológiák bevezetése szükséges.

 

Az erózió pusztításának különböző mértékben kitett területeken a bemutatott technológiák egyikével, vagy azok kombinációjával lehetőség nyílhat a vízerózió mértékének csökkentésére. A precíziós gazdálkodásban alkalmazott RTK pontosságú műholdas helymeghatározással és navigációval, valamint a 3D-s alkalmazások használatával pedig teljes megoldást kaphatunk az irányított felszíni vízelvezetésre és a rétegvonal gazdálkodás, valamint a hozzá kapcsolódó talajvédelmi technológiák megvalósítására. A gazdálkodás hatékonyságának fenntartására és növelésére pedig számos automatikus alkalmazás nyújt teljes megoldást az ilyen területeken történő növénytermesztéshez.
 

A bemutatón szereplő gépkapcsolatok és velük végezhető erózió gátló műveletek
 

-          JD 8360 RT gumihevederes traktor + JD 512 Disk ripper tárcsás lazító

Sorra illesztett mulcs alapművelés és szármaradvány gazdálkodás a rétegvonalak mentén

 

-          JD 7230R + Köckerling Allrounder 750 elmunkáló

Teljes felületű kora tavaszi kíméletes elmunkálás a rétegvonalak mentén

 

-          JD 8320R traktor ­+ JD 1775NT 12 soros vetőgép

Vetés a rétegvonalak mentén a lazított sorokra illesztve aktív munkagép irányítással, automatikus szakaszvezérléssel és pneumatikus sortisztítóval

 

-          JD 7215 traktor + Orthman 8315 tápanyag injektáló

Sor mellé pozícionált Nitrogén fejtrágyázás a rétegvonalak mentén

 

-          JD R4030 önjáró permetező

Növényvédelem automatikus keretszintező rendszerrel és szakaszvezérléssel a rétegvonalak mentén