Már majdnem elfeledett hagyományok élednek újjá minden évben Edelényben, amikor Tóth Bálint cégcsoportjánál sorra veszik az aratáskor használt gépeket, eszközöket. Nem történt ez másképp most sem, amikor Péter-Pál napja után egy nappal megtartották a szokásos aratáskezdő ünnepségüket.

Bemutatták partnereiknek és az illetékes hatóság képviselőinek, hogy milyen fejlesztésekkel és felkészültséggel indulnak neki az aratásnak. Egy ilyen seregszemle nemcsak a betakarítás kezdetét jelzi, hanem annak a közel két hónapos felkészülési időszaknak is ekkor van vége, melyben mindenki megfeszített munkával csak egy célért dolgozik, hogy az aratás során minden probléma nélkül és rendben menjen.

Nagyon hangzatos és lenyűgöző számok bizonyítják, hogy az 1500 ha búza és a 300 ha repce betakarítását felkészülten várják.

Ha egymás mellé állítjuk a kombájnokat, egyszerre 3200 lóerő tud dolgozni 67 méter széles fogással 75000 literes magtartály-kapacitással. Egy nap alatt 6000 liter üzemanyag fogy el a munka dandárjában, és ha minden a tervek szerint működik, egy gép ugyanezen időszak alatt 250 tonna termés levágására lesz alkalmas.

Az idei évi előkészítés is azt jelzi, hogy a gazdaságban komolyan veszik a munkát, és invesztálnak a jövőbe, ami nem csak a 60 tonnás leendő szárítóról szóló tervekben testesül meg, hanem abban is, hogy az ifjabbik Tóth Attila, Tóth Bálint unokája, leendő agrármérnök az egyetemi tanulmányai mellett a kétkezi munkából is kiveszi a részét. Az egyik friss beszerzésű S770-es kombájnt nem is vezetheti más csak ő.

Ezt hallva mást nem is tudunk mondani, csak azt, hogy sok sikert kívánunk a nagy feladathoz.