A KITE Zrt. vezetősége Magyarország Kormányának hatályos intézkedéseit, az országos járványügyi helyzetet, az elmúlt hetek országos sajtóban kommunikált járványügyi tendenciáját és a csökkenő esetszámokat figyelembe véve a KITE Zrt. veszélyhelyzetben történő működésére vonatkozóan az enyhítések mellett döntött. Ezen döntések leginkább a vásárló partnereinkkel való közvetlen kapcsolattartást érintik.

Továbbra is hatályosak azon intézkedések, miszerint azon munkavállalóink, akiknek kötelező a KITE Zrt. területére történő belépés A és B hetes bontásokban, akik pedig távolról is el tudják végezni a feladataikat, home office-ban dolgoznak. Valamint a központ és az alközpontok területeinek zónákra bontása is fennáll, ahova továbbra is kontrollált a belépés.

 

Partnereink 2020. május 25-ét követően a KITE Zrt. alközpontjainak, telephelyeinek eladóterébe – a már ismert, általános védekezési szabályok mentén - az alábbiakban meghatározottak szerint léphetnek be.

 

Az alközpontok, telephelyek eladótereiben egyszerre legfeljebb 2 partner tartózkodhat, akiknek belépése kizárólag a szájat és az orrot eltakaró eszköz (pl. orvosi maszk, sál, kendő) viselése mellett engedélyezett. Vásárlóink egészségének védelme érdekében a maszk viselését a partnerekkel egy légtérben tartózkodó munkavállalók számára is kötelezővé tettük. A partnerek és a munkavállalók között legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani. Engedélyezett a bankkártyával és a készpénzzel történő fizetés is.

 

A géptelepeinkre, illetve az alközponti szabad területre egyszerre annyi partner léphet be védőfelszerelésben, ahány partner számára a géptelep vagy az alközpont önálló kísérőt tud biztosítani. Az enyhítések mellett továbbra is az e-mailen és telefonon leadott megrendelés, valamint az előre utalás és az árukiszállítás a preferált kiszolgálási forma.

 

Az üzleti tárgyalások a KITE Zrt. épületeiben továbbra sem engedélyezettek, erre elkülönített tárgyalót nem alakítunk ki, de külső helyszíneken – a zónaszabályok betartásával - megvalósíthatók.

 

Köszönjük Önöknek az eddig tanúsított türelmüket és megértő hozzáállásukat. Reméljük, hogy az intézkedéseink továbbra is egészségünk megőrzését szolgálják, és hogy hamarosan egy mindenki számára kényelmesebb és elfogadhatóbb rendben folytathatjuk tovább a közös munkát.

 

Bízva a további sikeres együttműködésben, üdvözlettel:

 

Nádudvar, 2020. május 20.