A Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével létrejövő mintegy 4000 márkát tartalmazó lista pénzügyi és szakmai szűrést követően kerül a bizottság elé. Ebbe a listába éppúgy beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – olyan kisebb vállalkozások, amelyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak, valamint kiemelkedő a hazai kommunikációs és márkaépítési gyakorlatuk.
A Superbrands a széles nagyközönség számára is ismert, a magas minőséget szimbolizáló védjegy, a nemzetközi program keretében a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkák részesülnek díjazásban. A díj odaítéléséről egy többlépcsős előszűrést követően az összesen 43 tagú, független, marketingszakmai és vállalatvezető szakemberekből álló bizottság dönt minden évben.
A díj olyan pozitív visszajelzés a brandről, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat. Az odaítélő bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják márkánk eddigi sikerességét és hitelességét. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.