Az Agrárszektor 2019 konferencia Gold támogatójaként a KITE Zrt. részt vett az esemény számos kerekasztal-megbeszélésén és szekciójában. Az első nap plenáris panelbeszélgetésének résztvevője volt - a magyar mezőgazdaság vezető személyiségei között - Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója is.

A beszélgetés célja az volt, hogy bemutassa, hol tart ma a magyar mezőgazdaság, melyek a legnagyobb kihívások és feladatok, és milyen lehetséges fejlődési-fejlesztési irányokat érdemes figyelembe venniük az ágazati szereplőknek. A szekció alapvetésként kezelte, hogy a magyar agrárium korszakváltáshoz érkezett, az eddig alkalmazott technikai-technológiai színvonalból jórészt kihozta a maximumot, és a következő lépés, hogy meghatározzuk a továbblépési és innovációs lehetőségeket.

Szabó Levente az ezzel kapcsolatos kérdésre adott válaszában elmondta, hogy a magyar mezőgazdaság kibocsátása tovább emelhető, az intenzifikáció, a hatékonyság növelésével. Fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy további kihasználatlan genetikai potenciállal is rendelkezünk, ugyanis bizonyos technológiai szint elérésével a jelenlegi minőségi fajták és hibridek magasabb hozamokat is eredményezhetnek. Felhívta a figyelmet a mezőgazdasági termelést övező veszélyekre is, ugyanis pl. a növényvédő szerek bizonyos hatóanyagainak kivonása fejlesztési kényszert jelent a jövőben a növényvédelmi technológia elemeinek kidolgozóinak.

Szabó Levente a kerekasztalmegbeszélésen

Az ágazatok jövőbeni fejlődési lehetőségeivel kapcsolatban elmondta, hogy valamennyi terület meghatározó Magyarország szempontjából, de perspektivát leginkább a tudásbázison, adatfeldolgozáson alapuló, döntéstámogatott mechanizmusra és az ezt felhasználó technológiára építő ágazatokban lát, ezek közül is leginkább az intenzív technológiát folytató kertészetet emelte ki.