Mi terelt téged a mezőgazdasági gépész szakma felé?
Édesapám foglalkozása vonzott nagyon, ő traktoros és gépszerelő is egyben. Már egészen kicsi koromtól besegítettem, akkor még csak a szerszámokat vittem oda neki, de ahogy egyre nagyobbra nőttem, már egyre többször dolgoztunk együtt, és az otthoni műhelyben közösen végeztük el a feladatokat.
Most éppen mivel foglalkozol?
Még tanulok, a csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskolában, mint mezőgazdasági gépésztechnikus, idén májusban fogok végezni. Emellett 2018 októbere óta a KITE Zrt.-ben duális képzésben is részt veszek a hódmezővásárhelyi alközpontban. Ha befejeztem az iskolát, akkor szeretnék továbbtanulni és gépészmérnöki, tervezőmérnöki diplomát szerezni. Ezek a távlati terveim.
És mit tervezel a közeljövőben?
Mindenképpen valamilyen javítással kapcsolatos munkát szeretnék végezni mezőgazdasági vagy erőgépeken, akár mint szervizes, de tetszik a szervizmérnöki pálya is.
Fel tudod nekünk eleveníteni az első emlékedet, ami már mezőgazdasági környezetben volt?
Kb. három-négy éves lehettem, amikor apukám megígérte, hogy másnap elvisz magával a munkába. Szinte egész éjszaka nem tudtam aludni, mert úgy izgultam, hogy most már végre én is mehetek ki vele. Aztán a szereléssel kapcsolatban az első pozitív emlék, amikor megvettem a motorkerékpárom, és azt kezdtem el javítgatni, hogy minél jobb és szebb legyen. Mindig arra törekedtem, hogy a gépeimet egyre jobbra fejlesszem.
Hogyan értékeled a KITE duális képzését?
Az a legjobb az egészben, ahogyan az idősebb és tapasztaltabb kollégák segítenek bennünket. Bármilyen kérdéssel fordulhatunk hozzájuk, mindig a rendelkezésünkre állnak. Ez természetesen oda-vissza működik, én is igyekszem segíteni nekik, amennyiben csak tudok. Azt is pozitívan értékelem, hogy nagyon sok embertől többféle munkát látunk. Amikor behozzák a gépeket, mindig odamehetünk megnézhetjük, hogy mit javítanak éppen, és így sokféle tapasztalatot tudunk gyűjteni.
Látod a szakmai fejlődésed jeleit?
Amikor először mentünk be a műhelybe, akkor még csak apró feladatokat kaptunk. Ma már azonban ott tartunk, hogy egy esetleges motorjavításnál már csak akkor szól bele a kolléga, ha valami hibát lát. Ezt jónak látom, mert így fejlődik a problémamegoldó képességünk, és később egyedül is fel tudjuk térképezni a feladatot.
Mit szeretsz a szervizes munkában a legjobban?
Azt, amikor egy nagyon régi, rossz állapotban lévő gépet fel tudok újítani, hogy a mai modern eszközök között is méltán megállja a helyét.
Kerültél már szembe igazi kihívással?
Igen, egy motorblokk felépítésekor, amikor már a mentor kollégának nem kellett beleszólnia a folyamatba, mindent egyedül végeztem el. Ezt sikerként könyveltem el. Ezek az élmények azért is jók, mert így tudom, hogy egy lépcsőfokkal feljebb vagyok, azt a dolgot már megtanultam, haladhatok tovább.
Mit gondolsz arról, hogy a szakmádban egyre több digitális megoldás jelenik meg?
Szerintem nagyon jó dolog. A hibakódok megjelenése meggyorsíthatja a szervizelési folyamatot, mert nem kell az egész traktort átvizsgálni, azonnal tudunk reagálni a problémára. A szenzorok és érzékelők segítenek megmutatni a probléma gyökerét, és így hamarabb végzünk a feladattal.
Mit gondolsz a versenyről?
Megmérettetésként élem meg, de nagyon jó tapasztalatokat szerezhetünk általuk, és így hozzájárul a szakmai fejlődésünkhöz. Sok esetben az érzékeinkre és a több helyről összeszedett tudásunkra kell hagyatkoznunk, hogy meg tudjuk oldani a feladatot. Azoknak, akik a versenyen indultak, a KITE Zrt. egy külön, 10 napos képzést indított, és amit ott megtanultunk már azért érdemes volt jelentkezni. De itt a helyszínen is, ha találkozunk a problémával, és nem sikerül megoldani, akkor a szakértők segítenek abban, hogy mit csinálhattunk volna jobban, és ha sikerül, akkor pedig elmondják, hogy lehetett volna jobban és pontosabban elvégezni a feladatot.
Ha egy mondatban kellene megfogalmaznod, mit üzennél a leendő fiatal kollégáknak?
Azt, hogy megéri mindig feljebb lépni, tanulni, mert jól lehet ezzel a szakmával boldogulni, és egy jó mezőgépész igenis meg van becsülve.
Megkérdeztük a Bársony István Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatóját, Vári Lászlót is, hogy mi a véleményük a duális képzésről és KITE Zrt.-vel való együttműködésről.
Mióta folytatnak duális képzést az iskolában, és mióta állnak kapcsolatban a KITE Zrt.-vel?
Iskolánkban a duális képzést 2016-ban indítottuk el. A KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.-vel a duális képzésre 2017-től alakítottunk ki kapcsolatot. Jelenleg 4 fő mezőgazdasági gépésztechnikus, 13. évfolyamos tanulónk vesz a KITE Zrt.-nél gyakorlati oktatáson.
Miben látja a duális képzés előnyeit?
A duális képzés keretében, külső gyakorlati oktatási helyen lévő tanulók a képzés gyakorlati részét nem az iskolában, hanem az intézménnyel szorosan együttműködő cégeknél töltik tanulószerződéses keretek között. A kihelyezett gyakorlati oktatás célja a teljeskörű szakmai kompetenciák elsajátítása, melyek képessé teszik őket feladataik hatékony, innovatív ellátására, önállóan és másokkal együttműködve.
A KITE Zrt.-nél folyó duális szakképzés óriási előnye, hogy a tanulók piacképes szaktudást szerezhetnek már a képzés ideje alatt, ezáltal sokkal versenyképesebbé válnak a munkaerőpiacon. A gyakorlatorientált képzés előnyei közé tartozik továbbá, hogy a vállalatok a saját munkafolyamataikat ismertetik meg a tanulókkal, így a diákok az első pillanattól hasznos szereplőivé tudnak válni a cégek mindennapjainak.
Mit jelent ez a kapcsolat az Önök számára?
Gépész tanulóink között presztízs értékű a Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátor vállalatánál eltöltött szakmai gyakorlat, melyre jellemző a magas színvonalú, az elméleti tudást kiegészítő gyakorlatorientált képzés.
A modern szakmai ismeretek elsajátítása nemzetközi munkakörnyezetben történik, ahol tanulóink komplex rálátást szereznek az adott szakma területeire. A vállalatnál gyakorlaton lévő diákok automatikusan részt vesznek a partner vállalat utánpótlás-programjában, a képzési idő letelte után lehetőség nyílik munkatársi átvételre. A tehetséges tanulók felkészítésüket követően nemzetközi versenyeken kiválóan megállják a helyüket.