A mezőgazdaság színe-java képviselteti magát a precíziós gazdálkodást népszerűsítő, két napos eseményen. A KITE Zrt. a rendezvény kiemelt szakmai támogatójaként és kiállítóként is jelen van. Kollégáink számos előadás keretében mutatják be eredményeinket és tapasztalatainkat a közönségnek.

A magyar agrárium vezetőinek és a rendezvény külföldi előadóinak sorában Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója is helyet kapott, hogy köszöntse a megjelenteket. Beszédében kihangsúlyozta, hogy Magyarországon egyre nagyobb teret kap a precíziós gazdálkodás eszközrendszere, a digitalizációnak már nem csak a hétköznapjainkban van szerepe, hanem a mezőgazdaságban is.

Ahhoz azonban, hogy a rendszerben rejlő lehetőségeket ki tudjuk aknázni, a magyar gazdálkodók egyre nagyobb mértékben rá vannak utalva a precíziós gazdálkodással kapcsolatos szolgáltatások igénybevételére, hiszen a technológia végrehajtása során alkalmazott eszközökben rejlő tudás és az azokból kinyerhető adatok és információk feldolgozása, analízise és azok döntéshozatalba való beintegrálása szolgáltatás igénybevételét vonja maga után. A KITE Zrt. ma rendszerszemléletű, komplex szolgáltatáscsomaggal áll a gazdák rendelkezésére, hogy a növény igényeihez igazodó, helyspecifikus, hatékony gazdálkodást folytathassanak.

Szabó Levente a PREGA 2019-en
Szabó Levente: A precíziós gazdálkodás egyre nagyobb teret kap ma Magyarországon.

A precíziós gazdálkodás és az azt kiszolgáló szolgáltatások tehát terjedőben vannak, és nem utolsó sorban a magyar vidék munkaerő-megtartó képességéhez, fejlődéséhez és az ottani életminőség javításához is hozzájárulhatnak. Dezurbanizáló hatása van ennek a folyamatnak, hiszen ma már a legmodernebb technika érhető el vidéken, nem kell fejlett városba költözni ahhoz, hogy a jövő eszközeivel végezhessék a fiatalok a mindennapi munkájukat.

A KITE Zrt. ebben az évben, tavasszal nyitja meg az Innovációs Központját, amely egy tudományos inkubátor szerepét tölti majd be, és amellett, hogy helyet biztosít a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó szakembereknek, lehetőséget kíván nyújtani a gazdálkodóknak arra, hogy a meglévő eszközrendszereket és a további fejlődéshez szükséges ismeretanyagot megismerhessék, ami hozzájárulhat a fenntartható, eredményes gazdálkodásukhoz.

A  szolgáltatási tevékenységünket is bővítjük 2019-ben. A Technológiai Szolgáltatással azt a célt kívánjuk elérni, hogy azok is megismerhessék a precíziós gazdálkodás eszközrendszerében rejlő hozam- és jövedelemnövelő lehetőségeket, akik eddig még nem, vagy csak részleteiben alkalmazták azt.