A 99. életévét betöltött Gyuri bácsi elmondása szerint saját maga kezdeményezte, hogy eljöhessen a KITE Zrt.-hez, és a számára kedves és fontos területet, a kertészeti munkásságunk eredményeit tanulmányozhassa. Elmondta, hogy a múltban nagyon jó kapcsolatot ápolt Szabó Istvánnal, a KITE egykori elnökével, és számos alkalommal vendége is volt a cégünknek, de azért kíváncsi volt az új eredményeinkre.
Elhívtuk hát az újonnan telepített faiskolánkba Nagykállóba és a Derecskei Kertészeti Telephelyünkre, ahol az épülő palántanevelő sátrakat, valamint a kísérleti alma- és paprikaültetvényeinket mutattuk meg neki. A látogatása során kiemelte, hogy ritkán látni ilyen fejlett, modern ültetvényeket, szinte már Dél-Tirolban érzi magát.

Kérdésünkre elmondta, hogy bár nagyon sokan érdeklődnek iránta, nem tudja elárulni a hosszú élet titkát, szerinte ez inkább szerencse kérdése. Bár azt azért megtudhattuk, hogy még ma is aktívan dolgozik, kertészkedik és publikál is ebben a témában.
Ígéretet is kaptunk tőle arra, hogy jövőre, a korszerűsített kertészeti palántanevelő telephelyünk átadójára is ellátogat hozzánk.

Jó egészséget kívánunk és várjuk vissza Gyuri bácsit!