A szerbiai leányvállalatunk a KITE d.o.o. lezárta tevékenységének első gazdasági évét. Ebben a 2017-es évben a cég műszaki kereskedelemmel és szolgáltatás biztosításával volt jelen a piacon. Örömmel és büszkén jelenthetjük, hogy már az első évben pozitív eredménnyel zárta a gazdálkodását a cég.

Kihasználva a piaci potenciált és jól alkalmazkodva a helyi szokásokhoz a cég, a traktor piaci részarányt megtartotta, míg a kombájn és a teleszkópos rakodó szegmensben egyértelmű darabszám növekedést ért el.

2018 első hónapjában létrehoztuk az Agronómiai kereskedelmi részleget. Ennek köszönhetően a cég dolgozóinak létszáma nyolc fő szakemberrel bővült, akik a vajdasági – szerbiai gazdákkal fogják megismertetni a KITE d.o.o. agronómiai kereskedelmi programját, valamint szaktanácsadási feladatokat is ellátnak.

Az év elején lezárult a telekvásárlási folyamat is. A megvásárolt közel 2 ha telek a topolyai ipari zóna egy frekventált részén helyezkedik el, ahol a 2018-as év folyamán felépítjük az első alközpontunkat. Az ingatlan a körszerű bemutatóterem és irodahelyiségek mellett rendelkezni fog szervizműhellyel, ahol a legkorszerűbb mezőgazdasági gépek diagnosztikai vizsgálata és javítása is elvégezhető lesz. Természetesen műszaki- és agronómia termékek tárolására szolgáló raktárhelyiségekkel is rendelkezni fog az épület.

KITE d.o.o. a konferencián

A vállalatunk a KITE d.o.o. is részt vett azon a szakmai konferencián, amely január végén 52. alkalommal került megrendezésre a szerbiai Zlatiboron. A rendezvény keretein belül a mezőgazdasági szakemberek kerekasztal megbeszéléseken és kifejezetten szakmai előadásokon vehetnek részt. A rendezvényen több mint 1000 mezőgazdasági gazdálkodó és közel 300 mezőgazdasági vállalkozás regisztrált. Az eseményen 18 cég, köztük a KITE d.o.o. is tartott szakmai előadást.