A díjátadón Speiser Ferenc a fejlesztő cég vezetője köszöntötte a jelenlévőket, és kiemelte, hogy érdemes figyelmet fordítani azokra a termelőkre, akik már alkalmazzák ezt a technológiát, mert kiemelkedő eredményeket tudnak elérni a kukorica termesztésében annak alkalmazásával.
A díjak átadói között helyet foglaló Dr. Feldman Zsolt, helyettes államtitkár üdvözölte a kezdeményezést. Elmondta, hogy a precíziós gazdálkodás egyre nagyobb teret nyer a magyar mezőgazdaságban is. Az átadáson jelen lévők sem tudják majd a jövőben kikerülni, hiszen ez a technológia folyamatosan fejlődik, és ahogy az idei kiállításon is látjuk, az ágazat minden szegmensébe begyűrűzik. A gazdálkodóknak ez egyszerre biztosít többletjövedelmet és jobb minőséget is, amely már nemzetgazdasági szinten is nagyobb súlyt nyom a latba, mivel azt könnyebben tudják értékesíteni a hazai és nemzetközi piacokon is. Ez fejlesztés pedig méltán áll be ebbe a sorba, hiszen magasabb minőségű terményt tudnak vele előállítani a gazdálkodók.
„Az idén negyvenöt éves KITE Zrt. mindig elkötelezett híve volt az innovációnak, érkezzen az akár a tengeren innen, akár a tengeren túlról. A precíziós gazdálkodás elterjesztésében is úttöröként jelentkeztünk a magyar piacon. Éppen ezért veszünk részt ennek a meghatározó fejlesztésnek a bevezetésében, mert hiszünk abban, hogy megfelelő megoldás arra, hogy a szérűmunkák kapcsán is értelmezni tudjuk a precíziós gazdálkodást. Mi is leteszteltük, és megbizonyosodtunk róla, hogy nagyobb hatékonysággal tudnak dolgozni vele a gazdálkodók, és része lehet a szántóföldi mezőgazdaság precíziós rendszerének. ” – mondta Szabó Levente a KITE Zrt. vezérigazgatója.
A KITE Zrt. 2017 júniusától partnerhálózatában értékesíti a Videokontroll precíziós terményszárítási technológiát. A szemesterményszárítók biztonságát és hatékonyságát javító innovációt a KITE Zrt. a precíziós gazdálkodás keretein belül értékesíti. A KITE Zrt. nem csupán a Videokontroll szárítófelügyeleti rendszert, hanem az ehhez tartozó komplex diagnosztikát, szakmai javaslatcsomagot és a távjelzési lehetőséget is ad hozzá, megnyitva az utat partnerei előtt a precíziós szárítás megvalósításának irányába.