A Szakmák Olimpiájának is nevezett esemény a Wordskills elnevezésű világszintű program része, melyet kétévente rendeznek az európai szektor egyik tagországában. Jövőre Budapest városa kapja meg a lehetőséget, hogy teret biztosítson Európa legjobb szakembereinek, hogy a verseny hat szakmai csoportjába tagozódva bizonyítsák, ők a legjobbak a területükön. Országonként egy-egy 25 év alatti versenyző vagy csapat vehet részt a megmérettetésen.
A 40 különböző szakma közül idén először a mezőgazdasági gépszerelők versenyén a szakma fiatal képviselőinek 3 preparált hibát kell egyenként 6 óra alatt megtalálni és kijavítani. A szakmai felügyelő, jelen esetben a műhelyvezető felelős azért, hogy a feladatok végrehajtásához minden tárgyi és egyéb feltételt biztosítson. Részt kell venni a környezet létrehozásában, a megfelelő gépcsoportok kiválasztásában és leszervezésében. Egymás mellett 5-6 állomást kell működtetni.
A műhelyvezető felelősségét az is mutatja, hogy a versenyzőkkel szemben teljesen pártatlan kell lennie. Nem vehet részt sem a versenyfeladat kiválasztásában, sem az értékelésben, megbeszéléseken és amennyiben szükséges az értékelés közben felkérhető a távozásra. Amennyiben a zsűri úgy véli, hogy szükséges a műhelyvezető bevonása akkor bevonható, de limitált és szigorú hozzáférési lehetőséggel a versenyfeladathoz. A versenyfeladatot illetően pedig szükséges egy titoktartási nyilatkozat aláírása.
Ám az Euroskills 2018 túlmutat egy verseny lehetőségein. A gazdasági, az oktatási és az ipari szektor résztvevői is képviseltetik magukat az eseményt övező kiegészítő konferenciákon és programokon, ahol az ifjú tehetségek felfedezésén túl a kapcsolatépítés és a szakmai eszmecsere kerül a középpontba.
„Nagy megtiszteltetés és büszkeség számomra, hogy én pályázatom nyerte el a zsűri tetszését. A versenyen a KITE Zrt. szellemiségében, de mint független szakértő veszek részt szakmai felügyelőként. Vevőszolgálati mérnökként számos esetben látom, hogy nagyon fontos a jó szakember-utánpótlás, hiszen minden nap szembesülünk újabb és újabb kihívásokkal gépeink szervizének területén, melyre a jövőben is választ kell adnunk.” – nyilatkozta dr. Tapazdi Tamás