A technológia alapelve, hogy a szeptember végi - október eleji vetéssel több időt hagyunk a növényünknek arra, hogy az ideális fejlettségi állapotot érje el ősszel: a bokrosodás fázisában 5-6 leveles állapotba kerüljön, és így menjen a télbe. Ahhoz, hogy ezt a kedvező fejlettségi állapotot a búza elérje, kiemelten kell kezelnünk az ősszel végzett műveleteket.

A nagy termőképességű fajták és hibridek termesztéstechnológiája számos ponton eltér a hazai konvencionális búzatermesztési gyakorlattól. Végrehajtása során törekedni kell az egyes technológiai elemek egyenszilárdságára és intenzitásának fokozására. 9-11 t/ha termésszint eléréséhez a következő technológiai sarokpontok betartása szükséges:

Elővetemény és talajművelés:

A búza utáni vetést kerülni kell a betegségek fokozott veszélye, valamint az árvakelésekből származó fajtakeveredés és minőségromlás miatt!

Minden olyan elővetemény, ami viszonylag későn, tehát október 1. után takarítható be és ezáltal nem lehet optimális magágyat készíteni, valamint a vetésidőt betartani, nem megfelelő előveteménynek minősül.

A legjobb elővetemények:    

• az összes hüvelyes növény
• őszi és tavaszi takarmánykeverékek
• korán lekerülő nem pillangós növények
• (repce, mák, len, dohány, korai burgonya, kender)
• második kaszálás után feltört lucerna, vöröshere, valamint ezek füves keveréke

Elfogadható elővetemény:  

• főnövényként vetett csemege- és silókukorica, napraforgó, valamint a szeptemberben learatott és leforgatott kukorica.

A korai vetés biztosítása érdekében kerülni kell a későn lekerülő előveteményeket!

A talajművelés során biztosítani kell, hogy az elvetett mag gyorsan és egyöntetűen keljen, majd a növény fejlődéséhez ideális körülmények alakuljanak ki. Ez azt jelenti, hogy a vetésre előkészített magágy legyen gyommentes, aprómorzsás szerkezetű, ülepedett és elegendő vízkészletű. A jó minőségű magágy eléréséhez a korábbi vetésidőhöz igazodó, a talaj nedvességtartalmának megőrzését biztosító talajművelés, illetve az alapművelés és magágykészítés közötti idő lerövidítése indokolt.

Olyan talajművelő eszközöket szükséges választani, amelyek igazodnak az elővetemény tarlómaradványának mennyiségéhez és a talaj nedvességkészletéhez.

Optimális, vagy szárazabb talajállapot esetén és a kis szártömeget visszahagyó elővetemények után a lazító elven működő talajművelő eszközök segítenek a talaj nedvességtartalmának megőrzésében, valamint a talajszerkezeti károsodások mérséklésében a művelési költségek csökkentése mellett.

Nedves talajállapot és a nagy szártömeget visszahagyó, általában később lekerülő elővetemények után a talajforgatás elvén működő eszközök használata indokolt.

A talajelőkészítési munkák elvégzésének idején fontos a mezei pocok (Microtus arvalis) egyedszámának, populációjának folyamatos monitoringja.

A búza számára megfelelő talaj biztosítása érdekében elegendő egy sekély, 18-22 cm mélységű alapművelés. A tarlóhántás során az elszóródott magok csírázását elősegítjük, illetve a talajfelszínre vezető kapillárisokat elzárjuk, ezáltal csökkentjük a talajfelszín párolgását. Tarlóápolás során lehetőségünk van a nehezen irtható, G1-es és G3-as kategóriába tartozó gyomnövények ellen szisztemikus totális herbicidek alkalmazására a kultúrnövény károsítása nélkül.

Vetés és az őszi fejlődés biztosítása:

A hazai gyakorlattól eltérően korábban, a fajták esetén szeptember 25 - október 10., a hibridek esetén szeptember 20 - október 05. között meg kell történnie a vetésnek. A korai vetés a vírusvektorok elleni védekezést a technológia kihagyhatatlan elemévé teszi. Az őszi gyomirtás szükséges eleme a technológiának, mivel az alacsonyabb vetőmagnormából (hibrid esetén 60-80 kg/ha, fajta esetén 180-200 kg/ha) adódóan a kezdeti fejlődés időszakában az alacsony tőállomány gyomelnyomó képessége is kisebb. Vetésmélysége a magágy nedvességtartalmától függően 3-5 cm.

A vetés előtt a vetőmagot kontakt vagy szisztemikus csávázószerekkel védjük a kezdeti fejlődésük során fellépő károsítókkal (kő- és porüszög fajok - Tilletia spp; Ustilago spp, szártörő és torsgomba) szemben. A talajlakó kártevők elleni védekezés megvalósítása, a kezdeti kártételük minimalizálása érdekében fontos a gyom - ezáltal tápnövényektől mentes tarló, valamint magágy kialakítása.

Vetőmag:

A programhoz fémzárolt vetőmag használata javasolt, melyeket két hatóanyagot tartalmazó szerrel csávázottan kell elvetni. A vetőmagmennyiség választásnál vegyük figyelembe a vetésidőt és a talajállapotot. Abban az esetben, ha eltérünk az optimális vetésidőtől, akkor a fajtákhoz tartozó magasabb értékeket javasoljuk.

Fajták, hibridek:

A technológiában szereplő malmi- vagy takarmány minőséget adó fajták és hibridek genetikailag rendelkeznek azon tulajdonságokkal, melyek szükségesek a kívánt termésszint eléréséhez. Az általunk javasolt, kísérleteinken alapuló tápanyag-utánpótlási és növényvédelmi technológia pedig lehetővé teszi a fajtában lévő minőségi paraméterek biztosítását a termelés folyamatában. A technológiát nyomon követve, dokumentálva pedig szeretnénk eleget tenni az élelmiszerbiztonsági követelményeknek, amelyek szintén fontos kritériumok az Európai Unió piacain.

A korábbi vetés lehetőséget ad a szívó és rágó kártevők felszaporodására (levéltetvek, atkák, kabócák), ezért vagy egy rovarölő szeres csávázást vagy esetlegesen egy állomány-permetezést kell beiktatnunk a kártevők kivédésére.

Tápanyag-utánpótlás:

A megfelelő magágy mellett biztosítanunk kell az állomány számára a könnyen hozzáférhető tápelemeket. A megfelelő N-mennyiség kijuttatása ősszel stratégiai fontosságú. Továbbá ősszel fontos a talaj foszfor és káliumtartalmának feltöltése, amely a feltáródást követően tavasszal fontos szerepet játszik a növény fejlődésében.

A 8-10 t/ha termés eléréséhez fokozott tápanyagellátásban kell részesíteni a búzát.

Talajtípustól, előveteménytől függően 380-480 kg NPK vegyes hatóanyag kiszórása indokolt. Ez feltételez minimum 140-170 kg N hatóanyag-, valamint ezzel arányos PK-kijuttatást. Tavasszal a nitrogén-fejtrágyát legalább két részletben indokolt kiszórni 50(60) - 50(40) % megosztásban fajták, 70-30% megosztásban hibridek esetében. A nagy termőképességű prémium minőségű fajta a harmadik fejtrágyát is meghálálja (virágzáskor).

Az őszi búza fajlagos tápanyagigénye egy tonna szemtermés és a hozzá tartozó gyökértömegre vetítve:

• N: 21-30 kg hatóanyag
• P2O5: 10-12 kg hatóanyag
• K2O: 17-20 kg hatóanyag
• CaO: 6 kg hatóanyag
• MgO: 2 kg hatóanyag

Az összes nitrogén-szint meghatározása az elővetemény, a talaj tápanyagszolgáltató képessége és a tervezett termés alapján történik.

1. Elővetemény:

Jó elővetemény (hüvelyes növények, őszi és tavaszi takarmánykeverékek,
korán lekerülő nem pillangós növények pl. őszi káposztarepce, második kaszálás után feltört lucerna, vörös here, valamint ezek füves keveréke) után:

N: 22 kg hatóanyag/1 tonna terméshez

Közepes elővetemény (korán lekerülő kukorica, silókukorica, napraforgó, korai
kapásnövények és a főnövényként vetett csalamádé) után:

N: 30 kg hatóanyag/1 tonna terméshez

2. Tápanyag ellátottság (talajvizsgálati jegyzőkönyv alapján):

Jó foszforellátottság alapján: 10 kg P2O5 hatóanyag 1 tonna terméshez

Közepes, gyenge foszforellátottság esetén: 12 kg P2O5 hatóanyag 1 tonna terméshez

Jó káliumellátottság alapján: 17 kg K2O hatóanyag 1 tonna terméshez

Közepes, gyenge kálium ellátottság esetén: 20 kg K2O hatóanyag 1 tonna terméshez

3. Tervezett termésszint alapján:

Az egyes Agrár-Környezetgazdálkodási célprogramok előírásait figyelembe kell venni a tervezett terméshez számított nitrogén-hatóanyag meghatározásánál.

A nitrogén kijuttatása ősszel:

Ősszel nagy szár- és gyökértömeget visszahagyó elővetemény után hektáronként 25-50 kg, míg a kevés szár- és gyökértömeget hagyó elővetemény és kedvező talajszerkezet esetén hektáronként 10 (pillangósok)-25 kg nitrogén-hatóanyag kijuttatását javasoljuk.

Az őszi búza a keléstől a bokrosodás végéig a legérzékenyebb a gyomosodásra. A T1-T2-es életformába tartozó gyomnövények mellett komoly problémát okozhatnak a korán betelepülő rovarkártevők is.

Ebben az időszakban a talajlakó kártevők közül a gabonafutrinka a legveszélyesebb. A szívó kártevők esetében a levéltetvek és a kabócák okozhatnak problémát a vírusterjesztéssel. A gabonafutrinka lárvája a talajban, egy maga készítette csőben él. Ide húzza le a kelés utáni fiatal gabonanövénykék leveleit. Csak a levél lágy részeit pusztítja el, a levélereket gubancos formában, csomóban visszahagyja.  Előfordulhat, különösen a felálló levelű búzafajtáknál, hogy a „csócsárló” az 1-2 leveles növénykét tőben a talajfelszín alatt elrágja. A kártétel rendszerint egyenetlen, kisebb-nagyobb foltokban tapasztalható.

Ebben az időszakban végezzük az őszi posztemergens gyomirtást a T1 és T2 csoportba tartozó növények ellen, azok herbicidérzékeny fenológiai szakaszában.

Hol javasolhatjuk az őszi gyomirtást:

• nagy termőképességű búzáknál
• korai vetéseknél (szeptember 25. – október 10.)
• nagy széltippannal erősen fertőzött területeken
• ahol dominálnak a T1-2-es gyomok (nagy széltippan, parlagi ecsetpázsit, vadzab, nyári perje; tyúkhúr, pásztortáska, veronika-félék, galaj, ebszikfű, vadrepce, repcsényretek, szarkaláb-fajok, pipitér-fajok, pipacs, napraforgó)
• évelő gyomoktól mentes állományoknál (CIRAR, CONAR)
• ahol a tavaszi gépkapacitás korlátozott
• ahol az október-novemberi csapadék mennyisége eléri a 80-100 mm-t

A magról kelő egyszikű gyomfajok (pl. parlagi ecsetpázsit) esetében ez a gyökérváltás időpontja (3 leveles állapot), a magról kelő kétszikű gyomfajoknál pedig a 2-4 valódi leveles stádium a legkedvezőbb a gyomirtás hatékonyságának szempontjából.

A nitrogén a búza termésére legnagyobb hatással lévő tápelem, ezért nagyon fontos az első fejtrágya kijuttatásának minél korábbi időpontja. A tél végével a búza robbanásszerű növekedéséhez rendelkezésre kell állnia nagy mennyiségű könnyen felvehető tápanyagnak, melyet az első fejtrágyázással tudunk kijuttatni.

A nitrogén felvétele a különböző fenológiai stádiumokban az összes nitrogén %-ában kifejezve az alábbiak szerint alakul:

Szárba indulásig, vagyis az első nódusz kitapintásáig a talajban rendelkezésre kell állnia az összes nitrogén 50-70 %-ának az ősszel kijutatott nitrogénnel együtt. A két határérték között a fenti mennyiséget módosíthatja a vegetáció megindulása előtt vizsgált talaj ásványinitrogén- tartalma.

A nitrogén következő adagjának kiszórását a búza virágzásának kezdete határozza meg. Erre a fenológiai állapotra a talajban kell lennie a tervezett termésszinthez tartozó nitrogén 90-100 %-ának. A két határérték közötti különbséget az évjárat (csapadékos vagy száraz) határozza meg.

Amennyiben talajunk kénhiányos, akkor kora tavasszal még a szárbaszökés kezdetéig fejtrágya formájában 30-60 kg/ha elemi kén kijuttatása javasolt. A kénellátottság szintje ugyanis jelentősen befolyásolja a növekedést, a hajtásképzést, fokozza a károsítókkal szembeni ellenállóképességet, építőköve a sikérfehérjéknek, az enzimeknek és a vitaminoknak.

A szilárd technológia MAS- (mészammon-salétrom), vagy ritkábban NS- (ammónium-szulfát) esetleg ammónium-nitrát-műtrágya kiszórását jelenti. A KITE javasolja a folyékony nitrogén használatát. A Nitrosol-oldatok tél végén vagy kora tavasszal, a bokrosodás idején hígítás nélkül alkalmazhatók, de speciális fúvóka használata javasolt. Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor az 5-ös ütközőlapos szórófejeket használhatjuk. Tilos a nedvesítőszer alkalmazása, mert az oldat a búza viaszos leveléről legördülve a talajon keresztül fejti ki a hatását. A kijuttatásra elsősorban a késő délutáni, esti szélcsendes órák alkalmasak, amikor a hőmérséklet és a sugárzás is alacsony. A folyékony technológiában egyszerre jelentkezik a gyors, valamint az elnyújtott nitrogénhatás. Az oldatban a nitrogén három alakban (nitrát, ammónia és amid formában) van jelen. A Nitrosolt tél végén töményen, a későbbiekben hígítva (1:1, 2:1 víz-Nitrosol) használjuk.

Lombtrágyázás:

A lombtrágyázás nem pótolja a műtrágyázást, elsősorban a mikroelemek, különös jelentőséggel a réz (Cu) pótlását lehet vele megoldani. Amennyiben a makroelemek (NPK) felvétele gátolt (pl.szárazság), a lombon keresztül friss tápanyagokkal tudjuk ellátni növényünket.

A mikroelemek felvételi dinamikáját megfigyelve megállapítható, hogy kora tavasszal a vegetáció elején már intenzív a felvétel. A levéltrágyázás ideje gyomirtással-, vagy az első gombaölőszeres kezeléssel egy menetben van. A kijuttatás előtt keverési próbát kell elvégezni.

Tavasszal a felfagyási kár csökkentése érdekében végezhető egy hengerezési művelet, amely a talajszemcséktől elszakadt gyökérzetet segít visszanyomni, a talaj-gyökér kontaktust visszaállítani. A bokrosodás az első mellékhajtás megjelenésétől a szárbaindulásig tart. A bokrosodás egyéb feltételek megléte esetén már alacsony hőmérsékleten, 4-5 °C-on is megindul, de valójában 13-18 °C hőmérséklet az optimális. A kelés és a bokrosodás kezdete között általában 15-25 nap telik el. Késő őszi vetés esetén a fenofázis hossza 4-5 hónap. Optimális körülmények között a bokrosodás időtartama 50-60 nap. A folyamat ugyan ősszel kezdődik, azonban a szervdifferenciálódás mindig tavasszal megy végbe.

Az őszi búza növényvédelmének nagyon fontos eleme a kórokozók elleni védekezés. A gomba-betegségek okozta kártétel mértéke nagymértékben függ az évjárattól, a gomba fellépésének időpontjától, a fertőzöttség mértékétől és a fajta fogékonyságától. Jó minőségű és nagy mennyiségű termést csak úgy takaríthatunk be, ha a növény termésképzés szempontjából fontos szerveit, a felső 1-2 levelet, a zászlóslevelet és a kalászt a természetes öregedést megközelítő időpontig egészséges, asszimilációra képes állapotban tudjuk tartani. A búza levél-, szár- és kalászbetegségei éppen ezeket veszélyeztetik, így különösen nagy jelentősége van az idejében végzett permetezésnek.

Ebben a fázisban nitrogén-, valamint mikroelem-tartalmú fejtrágyával segíthetjük a növények megfelelő vegetatív fejlődését, továbbá a gombabetegségek elleni fungicides állománykezelésre is ekkor van lehetőségünk. A kalászos gabonafélék termését a gombabetegségek közül leginkább a sárgarozsda, valamint a levélfoltosságot okozó gombák (búza szeptóriás levélfoltossága - Septoria tritici, fahéjbarna foltosság - Drechslera tritici - repentis, hálózatos levélfoltosság - Drechslera teres) veszélyeztetik, amelyek megjelenésére ettől az időszaktól kezdve számíthatunk. Hideg időjárás esetén alkalmazzunk morfolinszármazék hatóanyagokat (spiroxamin, fenpropimorf), ugyanis ezek hatékonysága ekkor is kiváló. Később az időjárás melegedésével az azol típusú hatóanyagokkal is jó hatékonyságot érünk el.

Őszi termesztésünk sikerét döntően befolyásolja, hogy az állományt gyommentesen tudtuk-e tartani egészen a betakarításig. A kalászosokban a legnagyobb kárt okozó, így kiemelkedő jelentőségű gyomnövények a következők: ragadós galaj, pipitér és szikfű fajok, napraforgó, mezei acat, folyondár szulák, veronika fajok, nagy széltippan, parlagi ecsetpázsit és a vadzab. A gyomirtás szempontjából nagyon fontos szem előtt tartani azokat a sarokpontokat, amelyek korlátot jelenthetnek tavaszi gyomirtásban. Az első ilyen, hogy a költséghatékonyabb, hormonokra alapozott tavaszi gyomirtást maximum 1-2 nóduszos állapotig tudjuk elvégezni, a későbbiekben a búzán is fitotoxikus tüneteket okozhat. Hormonokra alapozott technológiával a herbicidtoleráns napraforgó-árvakelés is sikeresen gyomirtható.

Emellett a repcetermesztők számára nagyon fontos, hogy utóvetemény-korlátozása ne legyen a készítménynek repcére.

Az intenzív, nagy termőképességű fajták és hibridek termesztése esetén, a szárszilárdság megőrzése - ezáltal az optimális betakaríthatóság érdekében ajánlott egy szárrövidítő - szárszilárdító állománykezelés.

Az intenzív, nagy termőképességű fajták és hibridek termesztése esetén fontos a szárszilárdság megőrzése, ezáltal az optimális betakaríthatóság érdekében ajánlott egy szárrövidítő-szárszilárdító állománykezelés. A fritlégy (Oscinella frit) károsítása során a főhajtás elsárgul. A csíkoshátú búzalégy (Chlorops pumilionis) lárváinak károsítása nyomán a szártövi rész hagymaszerűen megduzzad. Ellenük védekezni az árvakelések irtásával is lehetséges. Továbbá itt jelenik meg a szalmadarázs (Cephus pigmaeus) kártétele, amely során a lárva a szár belsejében történő rágása következtében a szár megsárgul, a kalász kényszeréretté válik.

A vetésfehérítő imágó fertőzése esetén a védekezést azonnal meg kell kezdeni, és célszerű felkészülni a lárvák elleni beavatkozásra. Folyamatosan figyeljük a lárvák megjelenését, mert a súlyos kárt általában azok okozzák. A gyors beavatkozás nagyon fontos, mivel a vetésfehérítő 1-2 nap alatt is nagyon jelentős termésveszteséget idézhet elő.

Ebben az időszakban jelennek meg a vetésfehérítő fajok, amelyek a leveleken a hámozgatással csökkentik az asszimilációs felületet, ezáltal jelentős, akár 30-40%-os mennyiségi és minőségi kártételt okozhatnak. Ellenük indokolt lehet az inszekticides állományvédekezés, amelyet a kártevők szempontjából legérzékenyebb időszakban, közvetlenül a lárvakelést követően érdemes elvégezni, kontakt- vagy gyomorméreg hatású rovarirtókkal. Hasznos lehet a zászlóslevél védelme strobirulinszármazék-tartalmú, azaz zöldítő hatású gombaölőszerekkel. Ez amellett, hogy védi a kalászt nagy arányban ellátó zászlóslevelet, növeli annak fotoszintetikus teljesítményét.

A kalászbetegségek közül a kalászfuzáriózis játszik fontos szerepet, amely a virágzáskori csapadékosabb időjárás esetén a mennyiség és a minőség szempontjából is jelentős kórokozó. A fuzáriumfajoknál fontos megemlíteni a toxintermelést, ezért is kötelező technológiai elem a virágzás időszakában elvégzett gombaölő szeres kezelés.

A kalászolás bekövetkezésének idején a kalász már teljesen kifejlődött, a kalászképződés a levélhüvely védelmében már ezelőtt végbement. Kalászoláskor a fejlett kalász kitolódik a levélhüvelyből. Magyarországon általában május végén következik be, és rövid ideig tart, a vetésidőtől függően 4-9 napig.

A kalászosok élelmiszeriparilag legkomolyabb károkozója ellen ebben az időszakban kell védekezni. A fuzárium gomba megjelenésére elegendő, ha minimum 3 órás nedves felület alakul ki a kalászban. Ehhez általában elég a gomba számára egy párás hajnal. A kórokozó csírázása azonnal megindul és kezdetét veszi a fertőzési ciklus.

Tünetei: Vonalas szártő, szorult szemek, fehérkalászúság, rózsaszín penészgyep. Korai fertőzésnél mennyiségi, késeinél súlyos minőségi kár keletkezik. Hőstabil toxinokat termel, melyek hányást, hasmenést, gyomorgörcsöket, szaporodásbiológiai zavarokat és rákos daganatokat okozhatnak.

A prémium minőségű, de a malmi búzáknál is jelentősen tudja javítani a búza beltartalmi értékeit, különös tekintettel a szem fehérjetartalmára, a harmadik fejtrágya nitrogén (20-30 kg/ha hatóanyag).

A poloskák közül a mórpoloska és az osztrákpoloska a legfontosabb károsítók. A kártételükre fokozottan figyelni kell, mert a poloskák nyála fehérjebontó anyagot tartalmaz. A búzaszembe kerülve sikérbomlást eredményez, csökken a sütőipari érték, romlik az alveográfos érték (W, P/L), a farinográfos érték, és emelkedik a sikérterülés, így a mennyiségi káron kívül jelentős a minőségi kár is.

A gabona érésekor négy különböző fázist különítünk el. A zöld- vagy tejes érésben levő gabonatábla még zöld, csak a szár töve kezd sárgulni. A termés zöld, belseje tejszerűen fehér. A szem már elérte végleges nagyságát, de még kb. 50% vizet tartalmaz, és a tápanyag-bevándorlás erőteljesen folyik. A csíra kialakult, fejlődését azonban nem fejezte még be.

Viasz- vagy sárga érés. A szár és a levelek sárgák és fénylők. A szemek már jellegzetes színűek, körömmel elvághatók, belsejük viasszerű, víztartalmuk 20–25%.

Teljes érésben a szem víztartalma 13–15%-ra csökken, körömmel már nem vágható ketté. A táplálóanyagok bevándorlása teljesen megszűnt.

Holtérés. Akkor következik be, ha a növényt lábon hagyják, a kalász törékennyé válik, a szem könnyen kipereg, és minősége romlik.

Érésben a szipolyok és poloskák ellen védekezünk. A károsító fajok nem csak a termés mennyiségét fogják közvetlenül befolyásolni (szipolyok - Anisoplia spp, Eurygaster spp.), de a termés minőségére is komoly hatással vannak (poloskák).

A fajtára jellemző minőségi paraméterek a szem 17-18 %-os nedvességtartalmánál már kialakulnak. Ettől az időponttól kezdhető meg a betakarítás. A teljes érésben lévő búzára hulló 5-10 mm csapadék már minőségrontó lehet, főleg akkor, ha a csapadékot követően 4-5 napig hűvös az időjárás. Ekkor a búzaszemben alfa-amiláz enzim termelődik, aminek csírázást elindító és esésszám-csökkentő hatása van.

Az állomány betakarítása teljes érésben, 13-15%-os nedvességtartalomnál történik. A melléktermék további hasznosításától függően végezhetünk rendterítést, majd a szalma bálázását, vagy megtarthatjuk szecskázva a területen a talaj tápanyagtőkéjének növelése érdekében. A betakarítást követően azonnal sekély tarlóhántást és zárást érdemes elvégezni, melynek hatására az elszóródott magok csírázásnak indulnak. A kikelt csíranövényeket további tarlóápoló műveletekkel távolítjuk el. A gyommentességet érdemes fenntartani, mivel ezzel biztosítjuk a különböző károsítók gazdanövényeitől való mentességet. Ne feledjük: a megfelelő tarlómagassággal, szalmaterítéssel, azonnali tarlóhántással nagymértékben tudjuk segíteni a búzát követő növény talajművelésének szakszerű végrehajtását.

Minden agrotechnológiai beavatkozásnak a homogén növényállomány megteremtése és fenntartása a célja. A jó minőségben elvégzett alapművelés döntően meghatározza a további beavatkozások számát. A talajállapotnak megfelelő alapművelési módot válasszunk, mely lehet szántás, lazítás vagy sávos művelés, biztosítva a kukorica gyökérzetének zavartalan fejlődését.

Annak ellenére, hogy a kukorica mellékgyökérzettel rendelkezik, bármilyen szemléletmódú alapművelést választunk is, fontos a mélyművelés. A nyári légköri aszály és a hőségnapok átvészelése szempontjából is fontos, hogy a növény megfelelően kiterjedt gyökérrendszert legyen képes fejleszteni.

A kukorica talajművelési rendszerét alapvetően meghatározza az elővetemény, melynek két fajtáját különböztetjük meg.

Korán lekerülő elővetemény:  

• A korán lekerülő elővetemény betakarítása után azonnal tarlóhántást és zárást szükséges elvégezni 5-8 cm mélyen. A gyökérzet kiforgatásával, a kapillárisok lezárásával megakadályozhatjuk a nedvességvesztést, a gyommagvakat csírázási pozícióba helyezzük, a szármaradványok aprításával és bekeverésével a bontást is elősegítjük. A bontás erélyét pedig biológiai szárbontó készítményekkel javíthatjuk.
• A terület várható gyomosodását követően kerüljük a mechanikai beavatkozásokat, a talaj nedvességének megőrzése érdekében végezzünk kémiai tarlóápolást glifozát hatóanyagú gyomirtó szerrel. Ezzel hatékonyan tudunk védekezni a magról kelő egy-, és kétszikűek és az évelő kétszikű gyomok ellen.

Későn lekerülő elővetemény:

• Későn lekerülő elővetemény esetében törekedni kell a szár egyenletes aprítására és terítésére, mely történhet a betakarítással egy menetben vagy külön műveletként szárzúzással.

A kukorica nagy tápanyagigényű növény, ennek megfelelően biztosítanunk kell a megfelelő mennyiségű tápanyagot. 10 t/ha terméshez átlagosan 140-220 kg/ha N, 60-100 kg/ha P2O5, 120-180 kg/ha K2O hatóanyag szükséges. A talajvizsgálati eredményekre alapozott foszfor és kálium hatóanyag-mennyiségeket ősszel, alaptrágyaként juttassuk ki. A kijuttatás módja lehet teljes felületű, vagy sorra illesztett pozícionált. Minden agrotechnológiai beavatkozásnak a homogén növényállomány megteremtése és fenntartása a célja. A jó minőségben elvégzett alapművelés döntően meghatározza a további beavatkozások számát. A talajállapotnak megfelelő alapművelési módot válasszunk, mely lehet szántás, lazítás vagy sávos művelés, biztosítva a kukorica gyökérzetének zavartalan fejlődését.

Az alapművelést lehetőség szerint az ősz folyamán durván munkáljuk el, mellyel a tavaszi beavatkozások számát csökkentjük, mérsékeljük a taposási károkat és egyenletes felszínt tudunk kialakítani. Amennyiben az alapművelés őszi elmunkálása elmaradt vagy nem biztosít a vetésnek megfelelő állapotot, úgy teljes felületen végezzünk a vetés irányával megegyező, sekély 5-8 cm-es felszínalakítást.

Az egyöntetű csírázáshoz szükséges a megfelelő nedvességtartalmú, aprómorzsás talajállapot, amelybe 4-6 cm mélységbe helyezzük el a vetőmagot. A nagy termésátlagok kulcsa a homogén növényállomány. Homogénnek, azaz egyöntetűnek tekintjük azt a növényállományt, amelynél a növények 90 %-a kikel a kelés kezdetétől számított 48 órán belül. Egy ilyen robbanásszerű keléssel megalapozzuk a termésbiztonságot és javítjuk a tenyészidőszak alatt elvégzett műveletek hatékonyságát, valamint elejét vesszük a kultúrnövény egyedek közötti versengésnek is.

Az egyenletes keléshez szükséges magágy jellemzői:

• egyenletes vetésmélységet tegyen lehetővé,
• a magágy-alap, amelyre a vetőmag kerül, kellően, de ne túlzottan legyen tömör (ülepedett),
• a mag fölötti rétegben a talaj legyen laza, de ne poros,
• nyirkos és gyommentes legyen,
• a magágy-alap alatti réteg is legyen kellően lazult, a gyökérzet fejlődését ne akadályozza.

A teljes felületen végzett kertszerű magágyat alapvetően a gyomirtási technológiák kívánták meg, a kukorica keléséhez a mag körüli állapot a meghatározó.  A vetőgépre felszerelt magágykészítő egységgel (hullámos tárcsa és sávtisztító) a vetéssel egymenetben tudunk csírázáshoz szükséges állapotot kialakítani.

A kukorica nitrogénigényének egy részét tavasszal a vetés előtt kijuttathatjuk. Ebben az esetben inhibitor hozzáadása javasolt, hogy a kijuttatott nagymennyiségű nitrogén ne mosódjon ki a talajból. Amennyiben a tavaszi alaptrágyázásra karbamidot használunk, a vetés előtt 2-3 héttel kell azt kijuttatni, mert csírázásgátló hatással járhat.

A vetéskor elkövetett hibák a tenyészidőszak folyamán már nem korrigálhatók. A vetést a vetésmélységben mért, tartósan 10 oC-os talajhőmérséklet elérését követően kezdjük meg. Az optimális növényállomány 65-75 ezer db növény hektáronként. A frakcionált (kiegyenlített méretű és formájú) vetőmagok alkalmazása lehetővé teszi a precíziós vetést, a magas vetési pontosságot, továbbá ez is hozzájárul a homogén keléshez.

A vetéssel egy menetben alkalmazhatunk startertrágyázást a robbanásszerű kelés és a kezdeti relatív magas foszforigény kielégítése érdekében. A száraz tavaszokon a folyékony starter trágyák jobban hasznosulnak, valamint ezek a precíziós elvek szerint, pontosan dozírozva juttathatók ki.

A vetés előtt a vetőmagot kontakt vagy szisztemikus csávázószerekkel védjük a kezdeti fejlődésük során fellépő károsítókkal szemben.

A talajlakó kártevők elleni védekezés a kukorica növényvédelmének sarkalatos pontja, elsősorban monokultúrában. A talajlakó kártevők ellen hatékonyan védekezhetünk talajfertőtlenítéssel, amit vetéssel egy menetben juttatunk ki. A legjelentősebb talajlakó kártevő a kukoricabogár lárva, valamint a drótférgek, a mocskos pajor, és a cserebogár pajor. A talajfertőtlenítőt vetéssel egy menetben, a kukorica sorába juttatjuk ki. A granulátum típusú talajfertőtlenítők (kukoricabogár lárvára) teflutrin hatóanyaggal adják a legjobb hatékonyságot, még erős fertőzési körülmények között is, és a vetésidőtől függetlenül.

A kukorica rendkívül érzékeny a korai gyomosodásra. Ezért arra kell törekedni, hogy minél hamarabb kiiktassuk a gyomkonkurenciát. Optimális esetben a kukoricánk egyetlen napot sem szenved a gyomkonkurenciától. Erre a célra alkalmas a preemergens gyomirtás és a vetéssel egy menetben végzett sávgyomirtás is.

A preemergens gyomirtás /vetés után, kelés előtt/ hatékonyságának főbb pontjai:

• Őszi szántással és megfelelő tavaszi elmunkálással rög-, és szármaradvány-mentes magágyat kell készíteni.
• A területen nincsenek olyan gyomnövények, amelyek szinte csak posztemergensen irthatók (szerbtövis, napraforgó, csattanó maszlag, selyemmályva, mezei acat, folyondár szulák).
• Van bemosó csapadék, illetve van öntözési lehetőség.

A kukorica gyomirtási technológiájában figyelnünk kell a gyomkompetíció mihamarabbi kiiktatására. A korai gyomosodásra a kukorica kifejezetten érzékeny, a gyomok jelentős mennyiségű vizet és tápanyagot vonnak el. A gyomok mellett a csírakori kártevők felszaporodásával is számolnunk kell, különös tekintettel a barkók jelenlétére.

A kukorica gyomirtási technológiájában figyelnünk kell a gyomkompetíció mihamarabbi kiiktatására. A korai gyomosodásra a kukorica kifejezetten érzékeny, a gyomok jelentős mennyiségű vizet és tápanyagot vonnak el. A korai posztemergens gyomirtással hatékonyan tudunk védekezni magról kelő egy- és kétszikű gyomnövények, valamint az évelő kétszikűek ellen. A technológia előnye, hogy a már kikelt gyomnövényekkel szemben kellő hatékonysággal bír, valamint jelentős tartamhatással is rendelkezik, így biztosítva a vegetáció során a gyommentes állapotot. A gyomok fejlettségi állapota határozza meg a kijuttatási időpontot. A kétszikűek 4 leveles állapotáig és az egyszikűek gyökérváltásáig alkalmazható megfelelő hatékonysággal. A kijuttatásra alkalmas időszak viszonylag rövid, tehát nagy felületnél rendelkezzünk elegendő permetezőgép-kapacitással.

Rovarkártevők tekintetében komoly nyomásra számíthatunk évjárattól függően több fajnál is. A kukorica esetében gyakran előfordul a kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis) és a fekete barkó (Psallidium maxillosum) imágóinak károsítása, amelyek a növény legjelentősebb fiatalkori kártevői. A károsítás leginkább a kukorica kelésével egy időben okoz jelentős problémát, olykor a növény pusztulását is okozhatja. Kártételére a csírázástól, a kukorica 3-5 leveles állapotáig számíthatunk. A kifejlett bogár a csíranövényeket támadja meg. A korai és súlyos károk esetén a kukorica nem, vagy csak hiányosan kel. Később, 3-5 leveles korban, a leveleken U alakú karéjos rágások láthatók. Az ilyen levél vége megvörösödik, letörve elfonnyad és elszárad. Ha az imágók száma m2-enként meghaladja a 3-4 darabot, vagy a levélpusztulás mértéke a 20-25 %-ot, azonnal védekezni kell.

A kelést követő hűvös, csapadékos időjárás esetén a fritlégy (Oscinella frit) károsításával is számolni kell. A kukorica négyleveles koráig érzékeny a kártevő lárváinak a károsítására. A fiatal növények visszamaradnak a növekedésben és leveleik különböző módokon deformáltak lesznek. A levelek dugóhúzószerűen felcsavarodnak, hullámosodnak, hosszirányban feltekerednek, letörnek, egymással összekuszálódnak vagy bennmaradnak a levélhüvelyben (tölcsérképződés). Ezen kívül hosszan megnyúlt, behegedt rágásnyomok is láthatók rajtuk, melyek gyakran egy világos udvarral vannak körülvéve.

A kukorica intenzív nitrogénfelvétele 4-6 leveles állapotban indul meg. Kultivátor segítségével könnyen felvehető nitrogént, valamint mikroelemeket juttathatunk ki közvetlenül a gyökérzónába, egyúttal mechanikai gyomirtást végzünk, és javítjuk a talaj levegőzöttségét. A kukorica 4-5 leveles állapotában beszélhetünk a klasszikus posztemergens gyomirtási időszakról.

Mely esetekben indokolt posztemergens kezelést alkalmazni?

• Olyan területeken, ahol nem tudtunk tavaszra megfelelő minőségű, aprómorzsás, szármaradvány-mentes magágyat biztosítani.
• Abban az esetben, ha a terület olyan gyomokkal (évelő egyszikűek, mint a fenyércirok és a csillagpázsit, mélyről és folyamatosan csírázók –napraforgó, szerbtövis, szulák) fertőzött, amelyek preemergens vagy korai posztemergens technológiával nem, vagy csak kis hatékonysággal irthatók.
• Ahol a gépkapacitásunk nem elegendő arra, hogy az összes kukoricaterületünket alapkezelésben vagy korai posztemergens gyomirtásban részesítsük.
• Ha a területünkön a preemergens kezeléseknél a bemosó csapadék megléte bizonytalan, és öntözésre nincs lehetőség.
• Ha a területünk gyomflóráját nem ismerjük, és így a megjelenő gyomok alapján döntjük el, hogy milyen gyomirtó szert alkalmazunk.

A termés mennyiségi és minőségi értékeinek maximalizálása érdekében az intenzív levélfejlődés, vagyis a növény asszimilációs felületének növekedése idején javasolt a nitrogén, illetve mikroelem-tartalmú levéltrágya, vagy biostimulátor alkalmazása.

A kukorica intenzív nitrogénfelvétele 4-6 leveles állapotban indul meg. Kultivátor segítségével könnyen felvehető nitrogént, valamint mikroelemeket juttathatunk ki közvetlenül a gyökérzónába, egyúttal mechanikai gyomirtást végzünk, és javítjuk a talaj levegőzöttségét.

Az ebben az időszakban, a kultivátorral egy menetben kijuttatott nitrogénhatóanyag mennyisége a tervezett termésszint függvényében 50-80 kg/ha legyen. Amennyiben a teljes mennyiséget egy beavatkozással akarjuk kijuttatni, mindenképp indokolt inhibitor alkalmazása. A vegetációban történő folyamatos nitrogénellátás és a pontos, precíz kijuttatás érdekében használjunk folyékony nitrogénműtrágyákat.

A második kultivátorozás időszaka, biztosítva a növény igényeinek megfelelő nitrogénellátást.

A kései posztemergens gyomirtást csak kényszerhelyzetben javasoljuk, ugyanis eddigre a gyomkompetíció a kukorica lemaradását okozhatja, másrészt igen szűk az ilyenkor alkalmazható készítmények köre. A növény tápanyagfelvételi dinamikájához igazodva célszerű a nitrogénmennyiségeket kijuttatnunk, javasoljuk a kétszeri kultivátorozással egy menetben a műtrágya kijuttatását.

A virágzást közvetlenül megelőző időszak, melynek során meghatározó a csapadék mennyisége. Csapadékhiány esetén végezzünk öntözést, mert az javítja a termékenyülést. Növényvédelmi szempontból fontos figyelmet fordítanunk a kukoricamoly és a kukoricabogár imágójának megjelenésére, hogy indokolt esetben be tudjunk avatkozni.

A virágzást, tehát a pollenhullatást megelőző időszak a kukorica életében vízigény szempontjából kritikus, mivel az ekkor bekövetkező vízhiány jelentős termékenyülési problémákat, ezáltal terméskiesést okozhat. Az öntözés hatására a növényállományon belül több napon keresztül magasabb lesz a páratartalom, ami a bibe beszáradási idejét növelve szintén hozzájárul a jó termékenyüléshez. Ügyelni kell arra, hogy az öntözés megelőzze a pollenhullatást.

A címerhányás kezdetén rajzó kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) kelő lárvái ellen fontos védekeznünk. Kielégítő hatás a tömeges lárvakelés időpontjában való kijuttatástól várható. A kezelést alapozzuk tehát előrejelzésre!

A kukoricamoly első nemzedékének rajzáscsúcsa általában június 1-2. dekádjára tehető. Ha április 1.-től a napi maximum hőmérsékleteket összeadjuk, akkor az 1500 oC elérésekor rajzik az imágó. Augusztusban a második - csonka - nemzedék is problémát okozhat elsősorban a csemegekukorica termesztésében. A kifejlett lárva a szármaradványokban telel, ezért a védekezés szempontjából fontos ezek megsemmisítése. A tojásból kikelő lárvák 2-4 napon belül befúrnak a növénybe, így a védekezés rövid időszakra korlátozódik. A rajzás figyelemmel kisérése és a védekezés időpontjának meghatározása fény- és szexferomon csapdával történik. A fogásokat kétnaponta kell ellenőrizni. A rajzáscsúcsot a befogott legnagyobb egyedszám jelzi. A rajzáscsúcsot követő 1-2. napon a lepke, a 10-12. napon a lárva ellen kell védekezni.

A kukorica nitrogénfelvétele a virágzás időszakában a legintenzívebb. Az önjáró permetezőgépről belógatott eszközökkel közvetlenül a sorokra pozícionáltan juttathatjuk ki a folyékony nitrogén műtrágyát. 

Szükség esetén a gyapottok bagolylepke és a kukoricabogár imágó kártétele ellen védekezzünk. Így nem csak a kártevőket irtjuk, hanem a sebzéseken keresztül fertőző fuzáriumot is gátolni tudjuk. A permetezés során cink és kén kijuttatásával tovább javíthatjuk a növényállomány kondícióját.

Az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera) imágóinak rajzása június közepétől kezdődik, a rajzáscsúcs júliusban várható. Az imágók a kukorica levelét, pollenjét, bibéjét, és tejes érésű magját károsítják. A hiányos megtermékenyülés miatt egész sorok hiányoznak a csőről. Ott, ahol a vetésváltás elmaradt, a bogarak repülésének idején a kukorica virágzásakor inszekticidekkel érdemes lehet védekezni. Az állományvédekezéssel csökkenthető a lárvák következő évi egyedsűrűsége is.

A gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera) vándorlepke, a déli mediterrán területekről minden évben jelentkező kártevő. Hazánkban általában 2-3 nemzedék fejlődik ki.  Az első még nem okoz komoly gondot, de a második nemzedék már katasztrofális mértékű kárt okozhat. A kukoricát és napraforgót károsítja, míg a harmadik a paprikában és a paradicsomban okoz gondokat. A nemzedékek összecsúsznak, ezért a védekezés ez ellen a kártevő ellen nehézkes lehet. A csemegekukorica-termesztésben hatalmas károkat képes okozni. A rajzása elhúzódó, ezért mindenféle életkorú lárva megtalálható az állományokban. A legérzékenyebb az első fokozatú lárva, azonban ez a stádium csak pár napig tart. A lárvák kezdetben a kukorica címerét, majd a csövek bajuszát károsítják. Rövid idő után berágják magukat a kukorica csövébe, és ezeket a lárvákat már nagyon nehéz irtani. Nagyon fontos a kezelések lémennyisége, mivel 500 l/ha alatt a csövek magasságában már alacsony a fedettség, nem megfelelő a hatékonyság. Sok esetben csak többszöri védekezéssel lehet megvédeni az állományokat. Javasolt a két készítményből álló tankkombinációk használata. A lárva által rágott lyukak fertőzési kaput nyitnak a különböző gombakórokozóknak, amik közül a fuzárium és az aszpergillusz komoly veszélyt jelent a toxinjai miatt. Humán és állategészségügyi problémák jelentkezhetnek a toxint nagy mennyiségben tartalmazó kukorica fogyasztásakor, valamint az ipari felhasználáskor is kizáró tényező lehet. Belógatott szórófejes technológiával, a csőzónában történő permetezéssel javítható a rovarok elleni védelem hatásfoka is.

A szemek kitelésének és érésének időszaka, mely a fekete réteg kialakulásával zárul. Ezt követően csökken a magvak víztartalma.

A kukoricaszemek kitelnek, a keményítőtartalom növekedésével és a víz elvesztésével végighaladnak az érés fázisain. A kukoricaszemek cső felőli végén kialakul az érést jelző fekete réteg, amelynek a kialakulását követően megszűnik a víz- és tápanyagszállítás a kukoricaszemekbe, és elkezdődik a gazdasági termésbetakarítás szempontjából fontos vízleadási folyamat. Egyes csapadékos évjáratokban, magas FAO számmal rendelkező hibrideknél javasolt lehet a deszikkáló szerek alkalmazása.

Optimális esetben a betakarítást 18 % körüli nedvességtartalomnál tudjuk elvégezni. Fontos a kukoricaszár egyenletes aprítása és terítése, mellyel a szárban telelő kukoricamoly lárváját gyérítjük, illetve a jó minőségű alapművelést is elősegítjük.

A betakarítás elvégzésére az optimális időszak, érésidőtől függően, az ősz eleje - közepe, amikor a nappali és éjszakai hőmérséklet-különbségből adódó harmatképződés kisebb mértékű, ezáltal minimalizálható a termés visszanedvesedése. Ideális esetben 18% körüli a betakarított kukorica nedvességtartalma, vagy ennél még alacsonyabb.

Betakarítás során az adapterbe szerelt szecskázó használata javasolt a szármaradványok aprítása érdekében.

A tarlómaradványok optimális lebontása érdekében javasolható – a pentozán hatást elkerülendő, valamint az őszi csapadék kilúgzó hatását mérséklendő - kis mennyiségű, magas N-tartalmú műtrágya, valamint tarlóbontásra alkalmas baktériumkészítmények kijuttatása és azonnali sekély bedolgozása javasolt. A kukoricát 14,5%-os nedvességtartalomnál tárolhatjuk biztonsággal, efelett a szárítás elengedhetetlen.

A repce termésképző elemeinek a kialakulásában a növények fejlődésének őszi időszaka döntően meghatározó. A termésképződés szempontjából optimális fejlettség ősszel a legalább 8-10 leveles tőlevélrózsás állapot, az alacsony, maximum 2 cm-re kiemelkedő csúcsrügy, a minimum 1 cm átmérőjű gyökérnyak és a 30 cm-nél mélyebb gyökérzet.

A repce talajművelése a betakarítással kezdődik. A tömörödött talaj, valamint a nagytömegű, illetve csomós, egyenetlenül elkevert szalmamaradványok megakadályozhatják a gyökér fejlődését és gyengébb gyökérrendszer kialakulásához vezetnek. Ezért már az elővetemény betakarításakor ügyeljünk a szalma egyenletes elterítésére, használjunk a betakarítógépen törek- és pelyvaterítőt.

Az elővetemény betakarítása után azonnal tarlóhántást és zárást szükséges végezni 5-8 cm mélyen. A gyökérzet kiforgatásával, a kapillárisok lezárásával megakadályozhatjuk a nedvességvesztést, a gyommagvakat csírázási pozícióba helyezzük, valamint a szármaradványok aprításával és bekeverésével a bontást is elősegítjük. A bontás erélyét pedig biológiai szárbontó készítményekkel javíthatjuk.

A terület várható gyomosodását követően kerüljük a mechanikai beavatkozásokat, a talaj nedvességének megőrzése érdekében végezzünk kémiai tarlóápolást glifozát hatóanyag-tartalmú gyomirtó szerrel. Ezzel hatékonyan tudunk védekezni a magról kelő egy-, és kétszikűek és az évelő kétszikű gyomok ellen.

Az alaptrágyázást a talajművelés megkezdése előtt végezzük el, kielégítve ezzel a repce őszi nitrogén- (25-50 kg/ha), foszfor- és káliumigényét. A repce termesztésénél a tápanyag-utánpótlás jelentős költségtényező, ezért azt tanácsoljuk, hogy talajvizsgálatra alapozott kijuttatást végezzen el.

A talajelőkészítés a repce esetén fontosabb, mint a vetésidő (természetesen a szakmailag elfogadható időszakon belül). A nyári időszakban lehullott csapadék alapvetően meghatározza a talajelőkészítés módját, kiemelve azt a tényt, hogy általában ez az év legszárazabb és legmelegebb időszaka.

A repcének mélyre hatoló gyökérzete van (szemben a kalászosok bojtos gyökerével), amelyet vezetni kell a talajban, és ezért mélyművelést igényel. A művelés mélységének minimum 30 cm-nek kell lennie. A tömörödött talajréteg meggátolja a karógyökér hosszanti növekedését, ezért a leghatékonyabb a lazított sávba történő vetés. A kellően lazult talajállapot és az optimális növényszám (20-40 db/m2) esetén a repce gyökérzete 50-90 cm mélységig is növekedhet. A gyökérzet akadálytalan növekedése szükséges a biztonságos átteleléshez, ahhoz, hogy a mélyebb talajrétegekből is tudjon vizet felvenni a növény.

Az alapművelés jellege lehet hagyományos forgatásos (eke – nyirkos talajállapot), valamint energia-, és költségtakarékos (nehézkultivátor, középmély lazító, sávművelő – szárazabb talajállapot).

A magágynyitást magágyelőkészítő kombinátorral a vetés előtt néhány nappal érdemes elvégezni. A magágy legyen 4-6 cm mély, felülete annyira zárt, hogy alatta a talaj ne száradjon, de ha esővizet kap, a csapadékvizet befogadja.

A repce termésképző elemeinek kialakulásában a növények fejlődésének őszi időszaka a döntően meghatározó. A termésképződés szempontjából optimális fejlettség ősszel: a legalább 8-10 leveles tőlevélrózsás állapot, az alacsony, maximum 2 cm-re kiemelkedő csúcsrügy, a minimum 1 cm átmérőjű gyökérnyak és a 30 cm-nél mélyebb gyökérzet.

A vetés ideje és a vetett állomány sűrűsége meghatározza az áttelelés biztonságát és a növényállomány produktivitását. Optimális vetésidő: augusztus 25 - szeptember 5., de -szükséges esetben - kitolható szeptember 10-ig.

A repce a virágzati oldalágakon hozza becőtermésének 60-70 %-át, ezért a cél a növény elágazódásának elősegítése. Az optimális állománysűrűség kiválasztásával az elágazások számát szabályozni tudja.

A repce nyári vetésű növény, így a leggondosabb talajművelési eljárás esetén is előfordulhat, hogy a talaj felső 5-6 cm-es rétege kiszárad. Erre nyújthatnak megoldást a 76 cm-es sortávra történő vetéstechnológia és az azzal járó gépészeti megoldások nyújtotta lehetőségek. A repcét alapvetően 3 cm-es mélységre vetjük. A vetőgépre felszerelt magágyelőkészítő és sávtisztító egység segítségével a felesleges 2-3 cm-es száraz talajrészt eltávolítjuk, áttolva a sorközbe. Ez a technológia elősegíti a biztonságos kelést, mivel a mag számára a kellően nyirkos állapotokat megőrzi.

Az őszi káposztarepce biztonságos termesztését az agrotechnikai tényezők mellett nagymértékben befolyásolja a kártevők elleni védekezés sikere is. A sziklevelek megjelenésével fontos figyelmet fordítani a nagy repcebolha elleni inszekticides védekezés megkezdésére.

Az őszi káposztarepce biztonságos termesztését az agrotechnikai tényezők mellett nagymértékben befolyásolja a kártevők elleni védekezés sikere is. A sziklevelek megjelenésével fontos figyelmet fordítani a nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala) elleni inszekticides védekezés megkezdésére. Az imágó ősszel a kelő repce leveleit kilyukasztja, ami által teljes pusztulást is előidézhet a vontatottan fejlődő repcénél. Szignalizációjára szürketállal van lehetőség. Védekezni rovarölőszeres csávázással és állománykezeléssel lehet. Ha nagyon erős a repcebolha gradációja, akkor a csávázást ki kell egészíteni állománykezeléssel. Egy közepes fertőzöttséget még a csávázás kontrollál. Ha a levelek 5-10%-án rágásnyom található, akkor szükséges a védekezés.

A fentieken túl a talajlakó kártevők szempontjából a pajorok, illetve a repce gyökérgyubacs-ormányos (Ceutorhynchus pleurostigma) kártétele ellen kell védekeznünk.

A rovarok elleni védekezéssel egymenetben korai posztemergens gyomirtást végezhetünk, tartamhatással bíró szerekkel.

A gyomok a repcében széles körű károkat okozhatnak. A repcére is igaz, hogy ha minél korábban iktatjuk ki a gyomokat, akkor érjük el a legnagyobb termésátlagokat. Regulátorok alkalmazásának hatására a repce robusztusabb, erőteljesebb növekedési tengellyel megy a télbe, így télállóképessége jobb lesz, a kifagyás veszélye minimálisra csökken.

A gyomok a repcében széles körű károkat okozhatnak. A víz- és tápanyag-konkurencián kívül (ami jelentős termésveszteséget okoz) a kultúrnövény őszi fejlődését visszafogják, a növény felnyurgulhat, csökken a télállóság, emiatt nő a kifagyás esélye, tavasszal későn fakad az állomány, csökken az elágazások száma, ami szintén a termésveszteséget növeli. A gyomok rontják a termés minőségét, növelik a termés tisztításának költségét, gátolják a betakaríthatóságot, illetve fokozódik a talaj gyommagtartalma. A repcére is igaz, hogy ha minél korábban iktatjuk ki a gyomokat, akkor érjük el a legnagyobb terméseket.

A tankkeverékek összeállításakor fordítsunk figyelmet arra, hogy a szuperszelektív egyszikűirtót ne keverjük a repce más gyomirtószereivel.

A repcebolha elleni védekezés mellett figyelemmel kell legyünk a repcedarázs kártételének megakadályozására. A lárva lerágja a repce leveleit, emiatt a növény gyengén fejlődik, vagy elpusztul. A fiatal lárva a levél fonákon hámozgat, vagy lyuggat, a fejlettebb lárva pedig az érközöket rágja, karéjoz és súlyos esetben tarrágást okoz (akár pár nap alatt is). Ha a lárvák száma eléri a 2-3 db/m2–t védekezni kell.

A megfelelő áttelelés érdekében ekkor végezzük az állomány növekedésszabályozását, regulátorozását. A regulátorok őszi felhasználásával egy korai vetést alkalmazhatunk, mivel a regulátor az apikális dominancia gátlásával csökkenti a növény magasságát. Ennek következtében a növény vastagabb gyökérnyakat és erőteljesebb gyökeret fejleszt, valamint a tenyészőcsúcs is visszahúzódik. Mindezek hatására a repce robusztusabb, erőteljesebb növekedési tengellyel megy a télbe, így télállóképessége jobb lesz, a kifagyás veszélye minimálisra csökken. Tavasszal pedig egy erőteljesebb állomány indulhat a vegetációba, nagyobb levélszámmal és nagyobb számú oldalhajtás kezdeménnyel (nagyobb becőszám).

A triazol típusú készítmények őszi alkalmazásával a gombák elleni védelmet is megoldjuk. Ekkor elsősorban a fóma és a cilindrospóriumos betegségek ellen védekezhetünk.

A tél beállta előtt ezt a fejlettséget kell elérnünk, ezzel megalapozva a biztonságos áttelelést és a jó termést. A széles sortávolságra vetett repcék esetében, amennyiben a gyomosodás indokolttá teszi, még egy mechanikai gyomirtást (kultivátorozást) végezhetünk.

A széles sortávolságra vetett repcék esetében mechanikai gyomirtást (kultivátorozást) végzünk. A repce így levegőzöttebb talajjal megy a télbe, amely az akkori nedves körülmények között segítheti a növény fejlődését, amíg be nem következik a téli nyugalmi stádium. Optimális esetben a növények 8-10 levéllel rendelkeznek, a hajtáscsúcs nem nagyobb, mint 2 cm, és a gyökérnyak átmérője legalább 1 cm.

A repce tápanyagigénye viszonylag nagy, ezért biztonságos, nagy termésre csak megfelelő mennyiségű, könnyen felvehető tápanyag kijuttatása esetén számíthatunk. Az őszi káposztarepce N-felvételének dinamikája ősszel 25-30%, a vegetáció kezdetén, virágzásnál 40-45 %, a virágzás-érés idején pedig 30-35 %. Ez tehát meghatározza azt is, hogy mely időszakban milyen arányban érdemes kijuttatni a repce optimális fejlődéséhez szükséges tápanyagokat.

Az első tavaszi fejtrágyázást a vegetáció megindulása után 5-7 nappal végezzük. A tavaszi nitrogén megosztása 60-40% legyen. Amennyiben az áttelelés gyenge ezt érdemes lehet módosítani 70-30%-ra, a második részlet kárára. A túlzott nitrogénadag elősegítheti a megdőlést és az érés elhúzódását, ami betakarítási veszteséget okoz.  A repce kénigénye elérheti a 60-90 kg/ha mennyiséget is, ezt a hiányt pótolhatjuk magas kéntartalmú N műtrágyával.

Ebben a stádiumban jelentkezik az ormányosbogarak (repceszár-ormányos - Ceutorhynchus quadridens, nagy repceormányos - Ceutorhyncus napi) kártétele is. Amint a talajhőmérséklet meghaladja a +8 °C-ot, számíthatunk ezeknek a betelepülésére. Ellenük hideg időben is hatékony, jó tartamhatású készítménnyel érdemes védekezni. Mindkét kártevő nagy gondot okozhat. A repceszár-ormányos 10-14 napos érési táplálkozást folytat, mielőtt a petéit a szárba lerakja. A nagy repceormányos viszont már pár napos táplálkozás után petézik. Így gyakran lehet találkozni már március elején kártétellel. A fő kártevő a lárva, mely március-májusban károsít. A lankadó, fejlődésben visszamaradt növények szárát felvágva megtalálhatók a lárvák és az összerágott bélszövet. A károsítás a növény felső részétől halad a gyökér felé. Az imágó a levél bőrszövetét átrágva az alatta lévő réteget fogyasztja. Károsítása során gyengül a növény, termés- és ezermagtömeg-csökkenés következik be. Ha 1-2 imágó van egy hajtáscsúcson vagy a sárgatálban kétnaponta 5-6 db imágót találunk, akkor védekezni kell ellene. Az enyhe, száraz tél és a száraz, meleg tavasz elősegíti a felszaporodását. A sárga tálat vagy a sárga ragacslapot február végén, március elején ki kell helyezni a repcetáblákra. A nagy repcebolha tavaszi kártételére is számíthatunk, ilyenkor a növény lassabban fejlődik, kényszeréretté válhat.

Kora tavasszal végezhetünk tavaszi regulátorozást is, amellyel a növényeket arra késztetjük, hogy a talajból felvett vizet és tápanyagokat ne a hosszanti növekedésre, hanem az elágazások növelésére és a gyökérzet további fejlesztésére fordítsák. A tavaszi regulátort 15 cm-es hajtáshosszig javasoljuk kijuttatni.

Zöldbimbós állapotban és a bimbófejlődés időszakában elsődleges kártevő a repcefénybogár. A repce kártevőknél, különösen ennél a rovarnál, kiemelkedően nagy jelentőségű a védekezés időzítése. Már néhány napos késéssel több száz kg/ha termésveszteség is kialakulhat.

A repce tápanyag-utánpótlásának egyik sarkalatos pontja a mikroelem-pótlás. A mikroelemek

közül főként a bór befolyásolja jelentősen a termés mennyiségét és minőségét. A bór visszapótlását kétszeri lombtrágyázással oldhatjuk meg. Bórhiány esetén csökken a gyökér fejlődése, a becők elszáradnak vagy nem is képződnek. A növényekben a bór nehezen mozog, ezért jobb hatékonyságú a levéltrágyázás. A savanyú talajokban a bór jól felvehető

állapotban van, míg meszezés hatására csökken a felvehető bór mennyisége. Minél nagyobb a talajban az agyagfrakció aránya, annál kisebb a vízoldható bórtartalom. A tavaszi nitrogénmennyiség 30-40 %-át zöldbimbós állapotban juttassuk ki.

Zöldbimbós állapotban és a bimbófejlődés időszakában elsődleges kártevő a repcefénybogár (Meligethes aeneus). A kifejlett imágó a fő kártevő, amely áprilisban, illetve júliusban a bimbós állapotban lévő repcén okoz kárt. A repcefénybogár virágporfogyasztó. A virágpor keresése közben odvasítja ki a bimbókat, elrágja vagy megsérti a termőrészeket. A sérült virág lehull, a virágtengely felkopaszodik. A kártételét fokozhatja az egyenetlen fejlődés, a fagy által károsított tábla, a repcetábla kis mérete, és az alacsony hőmérséklet (9 Co-os léghőmérséklet esetén az imágók már repülnek). Hűvös tavaszon vontatott virágzás esetén fokozott kártételre lehet számítani. Ha 2-4 imágó van egy növényen, akkor védekezni kell, mert jelentős termésveszteséget (naponta 50-100 kg/ha) okozhatnak. Az utóbbi időben a bundásbogár (Epicometis hirta) is egyre komolyabb károsítást végez ezidőtájt.

A növény ebben a fenofázisban érzékeny a kórokozókra és a virágkártevőkre, valamint terméskötődés szempontjából az abiotikus környezeti tényezőkre.

Ebben az időszakban a fómás levélfoltosság, valamint a fehérpenészes rothadás ellen egyaránt hatékony állománypermetezéssel tudunk védekezni. A repce alternáriás betegségére (Alternaria brassicae) is figyelmet kell fordítanunk, ellene a kémiai védekezést a virágzástól becőképződésig, szükség szerint 1-2 alkalommal végezhetjük el. A virágokon, fiatal becőkön szürke penészbevonat formájában jelentkezhet a szürkerothadás. A repcén kívül a napraforgót, a burgonyát, a répát, a kendert, a szóját, a borsót és sok más zöldségnövényt is megbetegít. A repce legsúlyosabb betegsége. A „repcerák” kártétele elérheti a 20-50 %-ot is. Szkleróciumokkal telel át a talajban, ahol fertőzőképességét akár 5-7 évig is megőrzi. Tavasszal a fertőzés a szár alsó részén jelenik meg, ahol elmosódott szélű, elhalt foltokkal találkozhatunk. Később a szártő- és becőfertőzés jelenik meg. Nedves időben fehér micéliumszövedék látható. A szár belsejében a fehér színű micélium között fekete szkleróciumokat találhatunk. Vagy a szkleróciumokkal fertőzi meg gyökéren át a növényt (szártövi), vagy aszkospórákkal a szárközepet és a becőket. A talaj és a levegő magas nedvességtartalma és az alacsony (7-11 ^oC) hőmérséklet elősegíti a fertőzést. Védekezni ellene 5-6 éves vetésváltással, tiszta vetőmaggal és vegyszeres védelemmel - a virágzás időszakában elsősorban triazol hatóanyagú gombaölőszerekkel - lehetséges.

Közvetlenül a virágzás előtt egy kezeléssel védekezhetünk a repcefénybogár és a repcebecő-ormányos kártétele ellen, de sokszor több védekezés is szükségessé válik, ha a virágzás elhúzódik. Kiemelten fontos virágzás idején méhkímélő technológiát alkalmazni.

A repcetermesztés utolsó fázisa a betakarítás. Mivel a repcebecők érése nem egyszerre történik, a táblarészek között akár 5-6 % nedvességkülönbség is kialakulhat, ezért a gépi betakaríthatóság előfeltétele az érésgyorsítás vagy a deszikkálás. Ezen kezelések hatására egyenletessé válik az érés, nő a betakarítógépek teljesítménye, csökken a betakarítási veszteség és a szárítási költség.

A növény az érési szakaszba lép, a becők kialakulnak a fő- és másodlagos hajtásokon. A becőket jelentősen károsíthatja a repcebecő-ormányos (Ceutorhynchus assimilis). Elsősorban a kártétele következtében keletkező sebzéseken keresztül károsít a repcebecő-gubacsszúnyog (Dasyneura brassicae). A lárvák és nyüvek bevonzzák a madarakat, amelyek a magok kiverésével károsítanak. A megfelelő érettség elérését követően az optimális időben történő betakarításhoz, a megfelelő nedvességtartalom eléréséhez állományszárítást alkalmazunk, illetve azt megelőzően a becők könnyű felnyílása miatt a magok pergését elkerülendő becőragasztó anyaggal kezelhetjük az állományt. A pergéscsökkentés során egy olyan tulajdonságú készítményt juttatunk ki, amellyel a becők felnyílását csökkenteni tudjuk. Önmagában csak gyommentes állományban alkalmazható. Ha a kijuttatása önmagában történik, akkor az időzítése a repcebecők világoszöld és sárga színtartománya között legyen. Ekkor azok V formára hajlítva nem repednek fel, a magvakon az érés jelei mutatkoznak – még sárgásbarna színűek. Ha a deszikkálószerrel kombinációban történik a kijuttatás, akkor a betakarítás előtt 10-14 nappal, az állományszárítás időzítésének megfelelően kell történnie a permetezésnek.

A repce betakarításánál a szemveszteség minimalizálása érdekében kiegészítő opciókat érdemes választani. A vágóasztal hátfalának magasítása elősegíti, hogy a termény ne bukjon ki a vágóasztalból. A repce-oldalkaszák segítségével az adapter nem fogja összehúzni a növényt, ezáltal csökken az állásidő.

Az őszi káposztarepcét 9-11%-os szemnedvességnél kell betakarítani. A repce eltérő érése miatt a táblarészek között 5-6% nedvességkülönbség is kialakulhat, ezért a tábla több pontján ellenőrizzük a repce nedvességét a betakarítás előtt. Az állományszárítás során a becők és magok mellett a szár nedvességtartalmának a homogenizálását is el kell érnünk.

A kombájn cséplő és leválasztó szerkezetét a lehető legkevesebb repceszalmával terheljük, ezért a repcét a becők alatt a lehető legmagasabban kell elvágni. Megdőlt állományban ez nem lehetséges. Ilyenkor a cséplési teljesítmény csökkenésével kell számolnunk. (Szárrövidítő alkalmazásával a megdőlés csökkenthető.) A beérett száraz repce esetében a legtöbb becő már a behordó csigával és a ferde felhordóval történő érintkezés során széttörik. Ezért a kíméletes cséplés szükséges és elegendő. Az alacsony veszteségű betakarításokhoz a hagyományos kombájn-vágószerkezetet oldalkaszával és asztaltoldalékkal kell ellátni. A cséplődob-kosár hézagot nem kell szűkre állítani és csökkentett dobfordulat mellett is elvégezhető a cséplés. A szűk dobkosár-hézag, valamint a nagy dobfordulat azt eredményezheti, hogy a cséplés során összetömörödik a szár és a magokat belepréseljük a szár belsejébe. Így egy tömör paplant kapunk, amelyből a szalmarázó nem tudja a magot leválasztani. A rosták és a szelelő ventillátor beállítására is nagy gondot kell fordítani. A gabonaaratásnál használatos beállítás nem megfelelő. A túl erős szél a magokat is kifújja, a veszteséget növeli. A törekrosta beállítását se feledjük. A kombájn beállítása után a rendszeres ellenőrzés a garancia a veszteségek csökkentésére.

A 9%-nál nedvesebb repcemag csak nagyon rövid ideig tárolható. Mikrobiális tevékenység indul be a repcemag-halmazban, ami CO₂ és hő termelésével jár. A repcehalmaz rosszul szellőzik. Egyetlen éjszaka elég a bedohosodáshoz. Kombájntisztán nem szabad halmokban tárolni. A kombájntiszta termés sok becő-, szár-, és levélrészt tartalmaz, ezért előtisztítani (szelelés) szükséges. Szárítására maximum 50°C-on kerüljön sor, ha a mag nedvességtartalma 8%-nál magasabb. A tartós tárolás vagy az értékesítés előtt utótisztítást szükséges végezni. Az optimális betakarítási nedvességtartalom 8-9% között van.

A szója talajművelési rendszerét elsősorban az elővetemény lekerülésének ideje határozza meg. A tavaszi talajművelésünket a vetéstechnológiához kell igazítani. A szóját vethetjük gabonavetőgéppel és szemenkénti vetőgéppel. A magágykészítést mindkét esetben úgy kell végezni, hogy biztosítható legyen az egyenletes vetés és a robbanásszerű kelés.

A szója az elővetemény iránt nem igényes. Ha ősszel okszerűen művelt talajba kerül és az táplálóerőben sem szegény, kalászosok és kapások után egyaránt jól terem. Természetesen a korán lekerülő növény (pl. búza) után jobbak a feltételek a szója számára is, több idő áll rendelkezésre a talajmunkákra, a talaj biológiai beérésére. A kukorica, mint elővetemény egyenértékű a búzával, ha korán lekerül, és utána a szója igényének megfelelő talaj-előkészítés elvégezhető. Kukorica-elővetemény esetén csak a szóját nem károsító gyomirtó szereket lehet használni a kukorica kezelésére.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a szója általában nem annyira az előveteményre, mint inkább a talaj kultúrállapotára igényes.

A foszfor- és káliumellátás alaptrágyázással biztosítható, de ha vetéskor startertrágyázást is tervezünk, akkor annak foszfortartalmával is számolnunk kell.

A szója talajművelési rendszere hasonlatos a kukorica és napraforgó talajműveléséhez. Mind forgatásos, mind forgatás nélküli alapműveléssel sikeresen termeszthető.  A talajművelés rendszerét elsősorban az elővetemény lekerülésének ideje határozza meg. Az elővetemény szempontjából megkülönböztetünk:

-          korán lekerülő növényeket (pl. búza)

-          későn lekerülő növényeket (pl. kukorica)

Talajművelés a korán lekerülő elővetemények után

A betakarítást követő munkaművelet a tarlóhántás. A tarlót 5-8 cm mélyen sekélyen hántsuk tárcsával vagy szántóföldi kultivátorral, és azonnal zárjuk le. A talaj lezárásának igen jelentős szerepe van a nedvességkészletének megőrzésében, a talaj biológiai életének beindításában.

Fontos a termesztés eredményessége szempontjából a tarló ápolása. Kerüljük a mechanikai beavatkozásokat, törekedjünk a kémiai tarlóápolásra. Glifozát hatóanyagú készítményekkel hatékonyan tudjuk kezelni a magról kelő és az évelő gyomnövényeket, és a talaj nedvességkészletét sem csökkentjük.

A korán lekerülő elővetemények után kiválóan alkalmazhatók a középmély lazítók. Művelési mélységük 35-40 cm legyen, amennyiben a földben káros tömörödött réteg (eketalp) található, a tömörödött rész alá 5 cm-re lazítsunk.

A szántás munkamélysége 30-32 cm legyen.

Talajművelés a későn lekerülő elővetemények után

A későn lekerülő elővetemények pl. kukorica betakarítása után az első munkaművelet a nagy mennyiségű szártömeg felaprítása és szétterítése a betakarítással egy menetben vagy szárzúzóval. Ilyen esetekben az alapművelés, szántás 30-32 cm mélyen történjen.

Törekedjünk az alapművelések őszi elmunkálására. Amennyiben ez nem lehetséges akkor télen fagymentes napokon, de legkésőbb 3-4 héttel a vetést megelőzően történjen meg ez a művelet. Az elmunkálás eszköze könnyűtárcsa, ásóborona vagy szántóföldi kultivátor lehet.

A tavaszi magágykészítés és eszközei

A tavaszi talajművelésünket alapvetően meghatározza a vetéstechnológiánk. A szóját vethetjük gabonavetőgéppel és szemenkénti vetőgéppel. Mindkét esetben a magágykészítést úgy kell elvégezni, hogy biztosítható legyen az egyenletes vetés és a robbanásszerű kelés. Az elmunkált területünkön kerüljük a felesleges talajbolygatást, az esetleges gyomosodás kezelésére használjunk glifozát hatóanyagú gyomirtó szereket.

A tavasszal szokásos záporok, esőzések a talajt visszatömöríthetik. A porhanyítást és a csírázó gyomok irtását inkább sekélyen járatott kultivátorral végezzük, mivel az a talaj szerkezetét jobban kíméli, nem porosítja el, és a vetés után esetleg bekövetkező zápor nem tömöríti a talajt.

Sűrűsoros technológia alkalmazásakor a vetés előtt nyissunk magágyat, a vetés mélysége alá műveljünk 1-2 cm-re és a vetésmélységig tömörítsük vissza.

Kukorica sortávolságra szójatárcsával felszerelt John Deere szemenkénti vetőgéppel vessük a szóját. A vetőgépet szereljük fel magágykészítő egységgel (hullámos tárcsa, sávtisztító, nyomásfokozó rugók), így a vetéssel egy menetben végezzük a magágykészítést. Kapcsolt műveletként lehetőségünk van startertrágya, talajfertőtlenítő, talajoltó baktérium lehelyezésére és sávpermetezésre is.

A szója csírázásához legalább 8 ^oC talajhőmérséklet szükséges a felső, 8-10 cm-es talajrétegben. Erőteljes keléséhez 10-12 ^oC körüli hőmérsékletet igényel, vetésideje a kukoricáéval megegyező: április 15 – május 10.

Vetésmélység: 3-5 cm.

A szója sortávolsága lehet 45-50 cm, 76 cm és lehet sűrített sorú, 24-35 cm is.

Gyakorlati megfontolásból (szemenkénti vetőgépek, sorközművelés lehetősége stb.) a 45-50 cm-es és a 76 cm-es sortávolság alkalmazása a legelőnyösebb, a magok egymástól való távolsága a soron belül 4-5 cm.

A szója esetében fajtától, termőhelytől, sortávolságtól és egyéb körülményektől függően, az ideális termőtő hektáronként 300-550 ezer. Ezt a kívánalmat általában a 60-100 kg/ha-os vetőmagnormával teljesítjük.

A szója, az ország klasszikus szójatermő területeit leszámítva, igényli a fajspecifikus, rizóbiummal történő oltást. A mag felületére a szójával szimbiózisban élő baktériumkultúrát juttatunk, mely a N megkötésével segíti a kultúrnövény fejlődését.

A legjobb megoldás a szója oltására az oltópor és a gombaölőszer egyidejű felvitele a mag felületére.

A magoknak a csírázáskori gyommentes magágy biztosítását tartamhatással bíró preemergens gyomirtással, esetlegesen a vetéssel egymenetben, sávpermetezés alkalmazásával valósítsuk meg.  A szója gyomirtása már a terület kiválasztásánál megkezdődik. A szójából állományban nem lehet az évelő kétszikű gyomokat kiirtani. Erre az előveteményben van lehetőségünk. Ne válasszunk évelő kétszikűekkel (folyondár szulák, mezei acat) fertőzött területet, illetve erősen gyomos táblát.

A szója szikleveles állapotában a korai lombkártevők (barkók) okozhatnak károkat. Amennyiben a kártételi küszöbértéket meghaladja a populációjuk, védekezni kell.

A szója szikleveles állapotában a korai lombkártevők (barkók) okozhatnak károkat. Amennyiben a kártételi küszöbértéket meghaladja a populációjuk, védekezni kell. A barkók imágói táplálkozásuk során a leveleket karéjozva rágják. Jellegzetes kárkép az U alakú rágás. Kezdetben a forgókon jelentkezik a károsítás. A kártétel különösen nagy borsó és egyéb pillangós, illetve napraforgó, kukorica és cukorrépa szomszédságában. Különösen száraz tavaszon okozhatnak jelentős kárt. A növény a szik- és a 4 leveles stádiumban veszélyeztetett. Védekezni a teljes tábla vagy időnként a forgók állománykezelésével lehetséges. A kezelést 10-15 %-os lombvesztés, 10-12 db/m2 egyedsűrűség esetén és az időjárás függvényében kell elvégezni.

A bagolylepkék lárvái is komoly problémát okozhatnak. Jellemzően akkor képesek fennmaradni a táblán, ha a tarló gyommentessége nem volt biztosított.

Továbbra is figyelmet kell fordítanunk a lombrágó kártevőkre, ugyanis azok ebben a stádiumban még komoly felületveszteséget okozhatnak a valódi lombleveleken.

A barkók folyamatos betelepedése miatt továbbra is figyelmet kell fordítanunk a lombrágó kártevőkre, ugyanis azok ebben a stádiumban még komoly felületveszteséget okozhatnak a valódi lombleveleken. A preemergens gyomirtások után lehulló nagymennyiségű csapadék hatására fitotoxikus tünetek jelentkezhetnek a szóján. Biostimulátoros kezeléssel kompenzálhatjuk ezt a stresszt.

A posztemergens gyomirtás a szójában nélkülözhetetlen a mélyről (napraforgó, selyemmályva, csattanó maszlag, szerbtövis) és a folyamatosan (parlagfű) csírázó gyomokkal szemben, mivel ezek ellen a preemergens kezelés nem vagy kevésbé hatásos.

A szójában a gyomok elleni kémiai védekezés nem teljesen megoldott, elsősorban herbicidtoleráns napraforgó és a parlagfű ellen csak korlátozott hatással tudunk védekezni. A parlagfűvel erősen fertőzött területeken fontos a preemergens gyomirtás, mivel a gyomállomány így homogénebb lesz, a poszt kezelés pedig könnyebben időzíthető. Különleges kihívást jelent a herbicidtoleráns napraforgó-árvakelés jelenléte a táblán, melynek gyomirtási technológiája nem teljesen megoldott. Az esetlegesen sikertelen preemergens egyszikűirtás könnyen megoldható speciális egyszikűirtókkal.

Állománykezelés esetén 250-300 l/ha-os vízmennyiséggel, illetve a finom, apró cseppmérettel végezzük el a kezelést. Mivel a szója viaszrétege vékonyabb a borsóénál, ezért a posztemergens készítményeket kevésbé tolerálja. Eső után még fontosabb betartani, hogy 3-4 száraz nap elteltéig TILOS vegyszeresen gyomirtást végezni.

A szójában a gyomok elleni kémiai védekezés nem teljesen megoldott. A herbicidtoleráns napraforgó és a parlagfű ellen csak korlátozott hatással tudunk védekezni. Ebben tud segíteni a mechanikai gyomirtás. A sorközműveléssel a talajt tudjuk levegőztetni, gyomirtást végzünk és fejtrágya kijuttatására is lehetőségünk van.

Az összes ásványi nitrogénforma gátolja a nitrogenáz enzim működését, így a nitrogénkötést is, ezért egyszeri nagy adagok kijuttatása nem javasolt. A szója fejtrágyázása nagy termésszint (4 t/ha) mellett lehet indokolt, teljes virágzástól kezdődően, teljes felületű vagy sor mellé kijuttatott N-trágyákkal.

Ettől az időponttól lehet indokolt a szója baktériumos betegségei elleni védekezés. A legjelentősebb a szögletes levélfoltosságot okozó baktérium. A többi kisebb jelentőségű. A leveleken apró, szögletes, vizenyős, sárga, majd barna foltok képződnek. A foltok közepe kiszárad, vörös lesz, amelyet világos udvar vesz körül. A foltok összeolvadnak, kitöredeznek, a levéllemez szétszakadozik. A hüvelyen vizenyős folt jelentkezik, benne nyálkás csepp jelenik meg. A magvak fertőződnek. Az esős, párás idő kedvez a fertőzésnek. Védekezni a növénymaradványok megsemmisítésével, 2-3 éves vetésváltással, egészséges vetőmaggal és 2-3 leveles kortól megelőző jelleggel, állományvédelemmel lehetséges.

A szója-peronoszpóra tüneteinek megjelenésekor védekezhetünk kontakt réztartalmú, vagy szisztemikus fungiciddel történő állománykezelés formájában. A betegséggel már a csíranövények is fertőződhetnek, mivel a maggal is terjed. Később a levelek színén sárga színű ún. „olajfolt” alakul ki. A fonákon szürkéslila penészgyep képződik. A hüvelyek is fertőződnek, amelyről a magvakra is ráhúzódik a betegség. Csapadékos, párás időjárást kedvel.

A levéltetvek megjelenésére és gradációjukra május közepétől lehet számítani. Közvetlen kártételük mellett vírusvektorként is szolgálnak. Lombkártevőként megjelenhetnek különböző bagolylepke fajok (gamma bagolylepke, káposzta bagolylepke, gyapottok bagolylepke), amelyek tömeges előfordulás esetén tarrágást is okozhatnak az állományban.

A levéltetvek megjelenésére és gradációjukra ettől az időponttól lehet számítani. Különösen a fekete-répalevéltetű okoz jelentős kárt. A levélerek mentén lévő kolóniák szívogatása során a levelek satnyák, pödröttek lesznek. Különösen veszélyesek vírusátviteli képességük miatt. Május közepétől számítani lehet a betelepedésükre. Védekezni a tömeges felszaporodás kezdetén kell.

A virágzás kezdetétől számíthatunk a közönséges takácsatka leveleken, virágokon való szívogatására. Tömegesen júliustól várhatók. Kártételük hatására a levelek pöndörödnek, sodródnak, sárgulnak. Száraz időjáráskor hatalmas károkat tudnak okozni. Védekezni szintén a tömeges elszaporodás kezdetén kell.

A fővirágzás időszakában a terméskötés szempontjából elengedhetetlen tényező a meleg, magas relatív páratartalmú levegő, melyet légköri aszály idején öntözéssel tudunk biztosítani. Ebben az időszakban kell számolnunk a fehérpenész megjelenésével.

Ebben az időszakban a terméskötés szempontjából elengedhetetlen tényező a meleg, magas relatív páratartalmú levegő, melyet légköri aszály idején öntözéssel tudunk biztosítani. Továbbá ebben az időszakban jelentkezik a tripsz (dohánytripsz, közönséges tripsz), ami a virágrészek károsításával csökkent terméskötődést, termékenyülési problémákat okozhat.

Lombkártevőként megjelenhetnek különböző bagolylepke fajok (gamma bagolylepke, káposzta bagolylepke, gyapottok bagolylepke), melyek tömeges előfordulás esetén tarrágást is okozhatnak az állományban. A védekezés ellenük elsősorban agrotechnikai módon a telelő lárvák és bábok talajműveléssel történő csökkentése révén, szükséges esetben kémiai védekezéssel, talajfertőtlenítéssel történjen.

Ekkor jelentkezik még az akácmoly második nemzedéke, melynek lárvái később károsíthatnak.  A mezei poloskák kártétele is jelentős lehet egyes évjáratokban.

A fehérpenész elleni védekezésben elsődleges a 4-5 éves vetésforgó tartása az e betegségre fogékony növényektől. Az érzékeny növények egymás utáni visszakerülési idejét a vetésforgóban javíthatjuk hiperparazita gombák alkalmazásával. Mindemellett rendelkezésünkre áll a kémiai védekezés lehetősége is állománypermetezéssel.

Csapadékos őszi időjárásban vagy öntözés esetén előfordul, hogy az érés elhúzódik, és a gyomok olyan mennyiségben jelennek meg, ami a betakarítást gátolja. Ilyen esetekben alkalmazható a deszikkálás.

Csapadékos őszi időjárásban vagy öntözés esetén előfordul, hogy az érés elhúzódik, és a gyomok olyan mennyiségben jelennek meg, ami a betakarítást gátolja. Ilyen esetekben alkalmazható a deszikkálás.

A szója betakarítását akkor lehet megkezdeni, amikor a csúcsi fürt hüvelyében a magvak teljesen kifejlődtek, a levelek már mind lehullottak, és a csúcsi magok is a fajtára jellemzően elszíneződtek. A szójamag ebben az állapotban 13-18% vizet tartalmaz.

A legkisebb veszteséggel és a magok legcsekélyebb sérülésével a 16-18 %-os víztartalmú szója takarítható be.

A 12 %-os nedvességtartalom alatti (túlérett) szójában nő a betakarítási veszteség és a magsérülés.

A betakarítást legcélszerűbb flexibilis vágóasztallal végezni, amely alacsony tarlómagasság beállításánál is tökéletesen leköveti az esetleges felszínegyenlőtlenségeket, ezzel minimálisra csökkentve a betakarításból adódó veszteséget.

A betakarítógép haladási sebessége és a tarlómagasság között a betakarítási veszteségek vonatkozásában egyértelmű összefüggés van.

A haladási sebesség mérséklésével jelentősen csökkenthető a betakarítási veszteség: 8 km/h sebességen már közel 20 cm-es tarlót hagy a kombájn, ami eleve 15% veszteséget okoz.

A betakarítási veszteségek csökkentése már a talajmunkával elkezdődik, ugyanis nemcsak az egyenletes keléshez, hanem a vágóasztal kopírozásához is nélkülözhetetlen az egyenletes talajfelszín.

A betakarítást legcélszerűbb flexibilis vágóasztallal végezni, amely alacsony tarlómagasság beállításánál is tökéletesen leköveti az esetleges felszínegyenlőtlenségeket, ezzel minimálisra csökkentve a betakarításból adódó veszteséget. A betakarításnál, a kíméletes cséplés érdekében alkalmazzunk alacsony dobfordulatot és megfelelő dobhézagot. A megfelelő tisztaságú anyag érdekében a tisztítórendszer kihordócsigáinál alkalmazzunk perforált borítólemezeket.

A szója 12-13%-os nedvességtartalomnál tartósan tárolható. Ha a szóját 14%-nál magasabb nedvességtartalommal takarítottuk be, indokolt a szárítása.

A napraforgó a termőhelyhez és a talajhoz legjobban alkalmazkodó növényfajok közé tartozik, nagyon jól tudja hasznosítani a talaj víz- és tápanyagkészletét. A termesztés sikerét a költséghatékony technikai háttér, az intenzívebb hibridek, valamint az azok igényeinek kielégítéséhez szükséges magasabb szintű tápanyagutánpótlás és feszesebb növényvédelmi technológia fogja meghatározni.

A napraforgó a termőhelyhez és a talajhoz legjobban alkalmazkodó növényfajok közé tartozik, nagyon jól tudja hasznosítani a talaj víz- és tápanyagkészletét. Ennek ellenére a különböző termőhelyi adottságokhoz igazodó NPK műtrágyaadagok kijuttatása elengedhetetlenül szükséges az adott területen elérhető maximális termés realizálásához, illetve a talaj tápanyagtőkéjének fenntartásához. Ugyanakkor az új hibridek megjelenésével a napraforgó átlépett az extenzív növények közül a legalább közepes ráfordítást igénylő kultúrnövények közé.

Különböző csoportokba tartozó talajok közül külön kiemelést érdemelnek a homok, illetve a humuszos homoktalajok, melyeken megfelelő trágyázás nélkül eredményes napraforgó-termesztés nem képzelhető el. A kötöttebb (pl. réti) talajokon, azok jó tápelem-ellátottsági szintje estében elképzelhető műtrágyázás nélkül is a magasabb terméshozam elérésére, de ez esetben figyelembe kell vennünk, hogy a következő évben az utóvetemény műtrágyázásánál az agresszív tápfelvételű napraforgó által kivont tápanyagmennyiséget is pótolnunk kell ahhoz, hogy az utóvetemény tápanyagigényét is kielégítsük, illetve a talaj tápelem-ellátottsági szintjét se csökkentsük tovább. Ősszel a hagyományos mono- vagy komplex műtrágyát javasoljuk, 40-160 kg/ha hatóelemenként, a talajvizsgálati eredmények függvényében.

A napraforgó termesztésében is fontos a termőhely jó megválasztása. Könnyebb szerkezetű talajon termeljük. Kerüljük a mély fekvésű, vízállásos, nehezen felmelegedő talajokat.

Érdemes PR (Plasmopara halstedii rezisztens) hibridet választani, fokozott figyelemmel a kórokozó új, virulens rasszainak megjelenésére.

A vetés előtt a vetőmagot kontakt vagy szisztemikus csávázószerekkel védjük a kezdeti fejlődésük során fellépő károsítókkal szemben. Ősszel kálium és foszfor alaptrágya kijuttatása indokolt.

A vetést azonnal el kell kezdeni, amikor a feltételek ehhez adottak. Amint a talajhőmérséklet megközelíti a 10 °C értéket a vetés biztonsággal elvégezhető. Átlagos évjáratban április közepéig javasolt a vetés elvégzése. Célszerű a napraforgó-vetést LO-val kezdeni, elkerülendő a vetés során is a keveredést. Mivel egyes HO hibridek érzékenyebbek lehetnek a talaj hőmérsékletére, valamint így a betakarítást is ezzel kezdhetjük.)

A termesztés szempontjából optimális az 50-55 ezres termőtőállomány hektáronként. Átlagos használati értékű (92-93% csírázóképesség, 99 % tisztaság és 5 % szántóföldi csírapusztulás) vetőmag esetén 53 ezer termőtőhöz legalább 60 ezer kaszat, míg az 57 ezer termőtőhöz legalább 65 ezer kaszat kivetése szükséges hektáronként. A vetőgép beállítását a vetőmag paramétereinek konkrét ismeretében kell elvégezni.

A vetéssel egy menetben alkalmazhatunk startertrágyázást az egyöntetű kelés és a kezdeti fejlődés erélyének biztosítására. Talajfertőtlenítéssel vagy rovarölőszeres csávázással védekezhetünk a talajlakó kártevők (elsősorban a drótférgek) ellen, melyek a napraforgónál kiemelten kezelendők. Lehetőségünk van sávos preemergens gyomirtásra a vetőgépre szerelt rendszerek segítségével. Mindemellett figyelmet kell fordítanunk a vetőmag csávázására is.

A preemergens gyomirtás időszaka amikor a mag már a talajban van, azonban még nem csírázik. Ez történhet teljes felületen vagy sávpermetezéssel a vetéssel egy menetben, melyhez 15-20 mm bemosócsapadék szükséges a megfelelő hatásfok eléréséhez. Törekedjünk azonban egy nagyobb biztonságú gyomirtásra és válasszunk herbicidtoleráns hibrideket, hogy a későbbiekben felül tudjunk kezelni, ha az szükségessé válik.

A csíranövény ezen állapotában, már termetéből, levélfelületéből kiindulva is igen érzékeny. A kártevők ilyenkor a levél nagy felületét fogyasztják el vagy sértik meg, amely tőpusztuláshoz vezet. Ebben az időszakban tehát nagyon fontos ezek szignalizációja, és szükség esetén az azonnali védekezés.

A fejlődő növény felhozza a szikleveleket, majd megjelenik az első pár valódi levél. Elsősorban a kései vetésű napraforgót veszélyezteti a mocskospajor (Helicoverpa armigera). Nappal a rögök között tartózkodik, éjszaka károsít. A talaj felszínén közlekedik az egyik növénykéről a másikra. A talaj felszínének közelében rágja el a növényke szárát. Ellene védekezni tartamhatású készítménnyel, az esti órákban lehetséges.

A barkóknál a fő kártevő a kifejlett egyed. A napraforgó korai kártevői közé tartozik. Általában gyalogosan vándorol, és elsősorban a meleg esti órákban károsít. A bogár a leveleket karéjosan rágja. A bogár táplálkozásához a száraz, meleg évjárat a kedvező. A védekezés szükségessége és időpontja csak a napraforgó érzékeny időszakában (keléstől három lomblevélpárig) történő folyamatos táblaszintű megfigyeléssel dönthető el.

Ilyenkor indokolt a vadkártétel (európai őz, mezei pocok, mezei nyúl, üregi nyúl, dámszarvas, fácán) elleni védekezés is riasztással, ugyanis ezek a nagytestű állatok a tenyészőcsúcs leharapásával ugyancsak a teljes növény pusztulását okozzák.

A modern napraforgó-termesztésben a posztemergens gyomirtási technológiák a meghatározók. A technológia legnagyobb előnye az, hogy lehetőségünk van olyan gyomok ellen védekezni, amelyek ellen eddig nem vagy nagyon nehezen lehetett. Ilyenek elsősorban a magról kelő, kétszikű, pl. a parlagfű, a csattanó maszlag, a selyemmályva, a szerbtövis fajok, vagy az évelő kétszikű (mezei acat) gyomok. A technológia pontos betartásával az előbbi gyomoktól mentesíteni lehet a területet.

Manapság túlnyomó többségben az imidazolinon (IMI vagy CL) és tribenuron-metil (Express toleráns) ellenálló hibrideket termesztenek az egyszerűbb és nagyobb biztonságú gyomirtás biztosítására. A Clearfield Plus hibridek nagyobb technológiai szabadságot biztosítanak. Ez a rugalmasság annak köszönhető, hogy az egyes gyomnövények ellen a Pulsar Plus fejlettebb fenológiában is hatékony. A hatásnövekedés az egyszikűek ellen talán a legmarkánsabb, de gyökérváltás után az egyszikű gyomok 5-7 leveles állapotában már ez sem igazán hatékony! A technológia alkalmazásával előfordulhat a Yellow flash, azaz a kultúrnövény ideiglenes kivilágosodása, sárgulása, ez azonban terméskiesést nem okoz. Ezt az átmeneti stresszes állapotot biostimulátorokkal, levéltrágyákkal tudjuk hatékonyan orvosolni.  A Clearfield Plus hibrideknél már ezt a jelenséget is kiküszöbölték. A CL és CLP technológiát tehát elsősorban a nehezen irtható, mélyről kelő T4-es növények ellen, míg az Express-es technológiát az évelő mezei acattal (Cirsium arvense) fertőzött területekre javasoljuk.

Intenzív technológiánál 4-10 leveles állapotban nitrogén-tápanyagutánpótlást végzünk fejtrágya formájában. A kultivátorozással mechanikailag gyomirtunk, emellett tápanyagot juttathatunk ki és roncsolva a felszíni kapillárisokat a vízmegtartást is javítjuk. Az RTK-s technológiában kiváló eredményeket értünk el a vetéskori sávpermetezés, a megfelelő arányú mulcsborítás és az ehhez beállított sorközművelés kombinálásával.

A napraforgó az egyik leginkább betegségérzékeny növényünk. Az évjárat csapadékosságától és a kórokozónyomástól függően akár többszöri gombaölőszeres kezelés is indokolt. Az első védekezés már ebben az időszakban esedékes lehet. A vontatott szántóföldi permetezőgéppel járható állapot még a biológiailag indokoltnál korábbi védekezési időpont, azonban az esetek 80%-ban az ilyenkor végrehajtott védekezés a szárfoltosságok (elsősorban az alternáriás és a fómás szárfoltosság) fertőzését kb. felére csökkenti és gazdaságosnak bizonyul.

A napraforgót súlyosan károsító kórokozó gombák ellen ilyenkor végezzük az első beavatkozást. A legfontosabb betegségek közül manapság a diaportés foltosság (Diaporthe helianthi) és a szürkepenész (Botrytis cinerea) a ritkább előfordulású; az alternáriás (Alternaria helianti és helianthinficiens) és a fómás (Phoma macdonaldi) foltosság, valamint a fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum) igen gyakori. Ellenük azol-típusú gombaölő szerekkel vagy azokat strobirulin-származékokkal kiegészített szerekkel védekezünk. Javasolt a mikroelem-, főként bór tartalmú fejtrágya kijuttatása a megfelelő fejlődés és az abiotikus stressztolerancia erősítésének, valamint a termésbiztonság és a termés mennyiségi és minőségi jellemzőinek javítása érdekében. Ebben az időszakban akkor kezelünk, ha már korai fertőzéssel nézünk szembe. Azonban az ekkor végzett kezelések mindössze 80%-os hatékonysággal bírnak.

Ebben az időszakban szokás alkalmazni a vadriasztást a szarvas és az őz kártétele ellen.

A szárfoltosságot okozó betegségek ellen a csillagbimbós állapotban tudunk hatékonyan védekezni, a kezelés időzítését előrejelzéssel tudjuk pontosítani. A csillagbimbó kialakulásával gyakran megjelennek a levéltetvek is.

Szár- és levélbetegségek ellen ebben a stádiumban tudunk a legnagyobb hatékonysággal védekezni. A védekezés pontos időpontját mindenképpen a spóraszóródáshoz mérten előrejelzésre alapozzuk. A KITE Zrt. 2006 óta foglalkozik a napraforgó betegségeinek előrejelzésével. Az ilyenkor alkalmazott szerek megegyeznek az előző fenológiai fázisnál leírtakkal.

Ebben a fázisban fontos odafigyelni a levéltetvek (pl.: sárga szilva-levéltetű - Brachycaudus helichrysi, fekete répa-levéltetű - Aphis fabae) károsítására. Szívogatásukkal tápanyagokat vonnak el a növénytől, de vírusvektorokként is szolgálnak. Évjárat és fertőzési nyomás függvényében az első gombaölőszeres védekezés ide tolódhat, máskor viszont már egy második védekezés válhat ilyenkorra szükségessé.

A tányért és a magkezdeményeket ekkor támadják legintenzívebben a rovarok és a gombák, ezért a védelmükre komoly hangsúlyt kell fektetni, a kártevő rovarok rajzását és a fertőzöttségi szinteket folyamatosan figyelemmel kell kísérni.

Amennyiben már vannak virágzó növények, az állati kártevők elleni védekezést méhkímélő technológia alkalmazásával valósítsuk meg. Ekkor jellemző a bagolylepke fajok hernyókártétele és a mezei poloskák imágóinak tömeges betelepülése. A sárga szilva-levéltetű és a fekete répa-levéltetű tömeges felszaporodása a csöves virágzatban teljes sterilitást okozhat. A rovarok elleni védelmet méhkímélő szerekkel, vagy méhkímélő technológiával kell megoldani. Az utóbbi a csillagászati napnyugtát megelőző egy órától körülbelül 23 óráig terjedő időintervallumban való kezelést jelenti.

Csapadékos évjáratban, vagy erős fertőzési nyomás mellett szükséges lehet egy második gombaölőszeres permetezés a szár- és tányérbetegségek ellen. Sok kórokozó, mely korábban szár és levélbetegséget okozott, virágzáskor fertőzve a tányérbetegségek kialakulását idézi elő. Ezek a gombás megbetegedések a fehér- és szürkepenészes rothadás, valamint az alternária. 

A tányért és a magkezdeményeket ekkor támadják legintenzívebben a rovarok és a gombák, ezért a védelmükre komoly hangsúlyt kell fektetni, a kártevő rovarok rajzását és a fertőzöttségi szinteket folyamatosan figyelemmel kell kísérni.

Ekkor a legintenzívebb a kártevők, illetve a kórokozók betelepülése a napraforgótáblába. A magképződés kezdetekor fokozódik a mezei poloskák szívogatása. E fenofázisban a gyapottok- és a káposzta-bagolylepke (Helicoverpa armigera, Mamestra brassicae) nyári, illetve a napraforgómoly (Homoeosoma nebulellum) 3. nemzedékének hernyói kezdik meg kártételüket. Az idősebb lárvák a generatív részeket (tányér) is megtámadják. A rágásuk mennyiségi és minőségi veszteségeket okoz. A védekezésnél fontos a helyes agrotechnika betartása. Az időben elvégzett talajmunka, és a terület gyommentesen tartása nemcsak a növény fejlődését gyorsítja meg, hanem a fiatal lárvákat és bábokat is pusztítja. Vegyszeres védekezéssel legeredményesebben fiatal lárvák ellen védekezhetünk. A rajzáscsúcsot követően 14-18 nap után kell a kezelést elvégezni.

A napraforgó betakarítás előtti utolsó termesztéstechnológiai eleme az állományszárítás. Ez gyakorlatilag nem tipikus növényvédelmi beavatkozás, segítségével a biztonságos betakarítást tudjuk elérni. Az egyöntetűen alacsony kaszatnedvesség elérése érdekében deszikkálást hajtunk végre, így csökkentjük a szárítási költségeket és gyomirtást is végzünk, valamint a napraforgó növények anyagcseréjének leállításával a betegségek terjedésének is elejét vesszük.

A fiziológiai érés a kaszatok 30%-os nedvességénél történik. A csöves virágok a tányérokból „kipotyognak”, a verebek és a balkáni gerlék kártétele jelentkezik. A korai érésű (és korán vetett) hibridek egy része nem igényel vegyszeres állományszárítást (defóliálást v. deszikkálást), az ún. „zöld száron érő” hibrideknél azonban ez a technológiai művelet nem hagyható ki. Az alkalmazott készítmények lehetnek ún. „érésgyorsító” vagy „herbicid hatású” készítmények. Az „érésgyorsító” készítményeket a kaszatok 30-32%-os nedvességtartalmánál, a herbicid hatású készítményeket 25-28%-os kaszatnedvességnél (ún. cseppnehezítővel kiegészítve) ajánlatos kijuttatni az olajtartalom csökkenésének veszélye nélkül. A technológiák közti döntést így alapozzuk a munkaszervezés meghatározta időpontokra és az akkori kaszatnedvességre, valamint a terület gyomosodására.

A napraforgó betakarítását 8% nedvességtartalomnál, speciális adapterrel végezzük. Figyeljünk oda az eltérő termesztési célú, magas olajsavtartalmú napraforgó betakarítására és szérű munkálataira.

Betakarítás 12-14%-os nedvességtartalomtól lehetséges. A betakarításkor nem szabad megvárni, hogy az egész szár leszáradjon. A legfontosabb, hogy a tányér és a szár felső 1/3-a legyen száraz. A betakarítás során a kombájn vágóasztalának emelésével csak ezt a részt kell levágni. Így a kaszat nem nedvesedik vissza. A betakarításnál az adapterbe szerelt szecskázóval egy menetben, vagy azt követően szárzúzóval történik a tarlómaradványok zúzása, aprítása, a következő évi megfelelő talaj előkészítése érdekében. A betakarítás után ügyelnünk kell a magas olajsavtartalmú és a linolsavas napraforgó termények elszeparált tárolására.